Kompolt község úthálózatának fejlesztése, felújítása. Képzést indítottak TÁMOP segítséggel a munkanélküli, alulképzett roma származású, valamint a pályakezdők számára. Hat település közösen készül a csatornázásra. A Füzesabonyi HVI hírei.
February 2010
Az agrár-környezetgazdálkodási programban forráshiány miatti elutasítás csak az integrált szántóföldi célprogramnál történt. A kérelmeket tanulmányozva megállapítható milyen jellemzőkkel bírnak a nyertes pályázatok. Összegzés.
Mintegy 3 300 szőlőkivágási engedélyt adott ki a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH), s február elején a kivágási támogatások kifizetése is megkezdődött. A támogatás összege három és fél milliárd forint.
Városnap Nyírmadán. Az ÚMVP III-as tengely támogatási határozatainak átadó ünnepsége Baktalórántházán. A Közép-Nyírségért és Rétközért Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület taggyűlést tartott. A Baktalórántházi HVI hírei.
A kunok szeptemberi első világtalálkozóját értékelték Karcagon a Kun Összefogás Konzorcium társulási tanácsa. A két karcagi Györfi művei a Magyar Örökség részeivé váltak. Rájöttek Karcagon, hogyan spóroljanak a fűtésen fél milliót. A Karcagi HVI hírei.
Ezzel a címmel hirdette meg a Piac & Profit a kis- és középvállalatoknak szóló ingyenes műhelymunkát a korszerű, energiatakarékos, környezetbarát infokommunikációs technológiákról.
Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület az ITware Kft. együttműködésével 2010. február 17-vel új programot indít a tevékenységi területén működő mikro- , kis-, és középvállalkozások segítésére.
Átadták a Kistérségi Gyerekesély Irodát Baktalórántházán. Ünnepélyes keretek között avatták fel a rohodi Közösségi Háza. Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Munkáltatói fóruma. Városfejlesztő Fórum Baktalórántházán. A Közép-Nyírségért és Rétközért Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület hírei.
Rimócon is kihelyezték a település köszöntő táblájához a „LEADER táblát”. Öt útszakaszon fejeződött be a felújítás Nógrádban. A vidéki foglalkoztatás bővítését szolgáló munkaértekezlet Szécsényben. Elfogadott költségvetésterv az Ipoly-menti Palócok Térségfejlesztő Egyesületnél.
Virágos verseny a kertkultúra fejlesztéséért a balassagyarmati kistérségben. Bursa Hungarica pályázat 2010-ben. Centenáriumi ünnepség a 100 éves Vác - Drégelypalánk vasútvonal tiszteletére. A Balassagyarmati HVI és a DIPO Egyesület (Rétsági kistérség) hírei.