A Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. az Agrárminisztérium Természetmegőrzési Főosztályával karöltve kreatív alkotópályázatokat hirdet fiatalok számára: plakátterveket és vers- vagy dalillusztrációkat várnak az idei év emlőse, a vakond kapcsán.

A Vadonleső Program már több mint 13 éve, önkéntesek hathatós segítségével gyűjt 18 védett növény- és állatfaj elterjedésével és veszélyeztetettségével kapcsolatos adatokat. A programot működtető szervezetek 2014-ben indították útjára az Év emlőse kezdeményezést: minden évben egy aktuális védett vagy fokozottan védett emlősfaj fontosságára, jellemzőire irányítják a figyelmet, emellett az alkotni vágyókat is megszólítják különböző pályázatokkal.

Idén az emlősök közül a vakond áll az érdeklődés középpontjában. Ugyanakkor sok kerttulajdonost bosszantanak a vakondtúrások. De miért lehet hasznos társ a kertben a vakond? Miért szép és hasznos egy göröngyösebb talajú kert? Miért jó, ha meghagyjuk a vadvirágokat a kertünkben?Miért jó, ha a vakondon kívül a kertünkbe látogatnak a madarak, békák, denevérek, méhek és lepkék? Ezeket a kérdéseket lehet plakátterveken feldolgozniuk középiskolás fiataloknak az Ásd bele magad! pályázaton.

A plakáttervező pályázat párja a Vakondoló vers- és dalillusztrációs rajzpályázat. A faj ugyanis megihlette a Vadonleső Program által felkért, a természetvédelem nagyköveteiként munkálkodó művészeket is – Tóth Krisztinát, Ijjas Tamást és Gryllus Vilmost –, akik a saját stílusukban dicsőítik a vakondot versek és dalok formájában. Ezekhez az alkotásokat illusztráló rajzokat általános iskola alsó és felső tagozatán tanuló gyermekek küldhetnek be a felhívásra.

Mindkét pályázat esetében a műalkotások digitálisan leképzett formáját várjuk a pályázatokra, tehát szkennelt, fotózott, vagy eleve digitálisan összeállított pályaművel lehet nevezni.

A pályázati határidő mindkét esetben: 2023. október 15.

A pályázat részletei, illetve a feltöltő felület megtalálható a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. honlapján:

Ásd bele magad! – vakondbarát kert plakáttervező pályázat

Vakondoló - vers- és dalillusztrációs rajzpályázat

Jó munkát és jó szórakozást kívánunk a „Vadonlesés”-hez a természetben és az alkotáshoz az íróasztalnál!

További információ:

www.vadonleső.huwww.facebook.com/vadonleso

Javasolt interjúalany:

Dr. Váczi Olivér, vezető természetvédelmi szakértő, Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.
([email protected], +36 30 160 0188)

Cikk megosztása