A november 22-ei rendezvényen a házigazda Püspökladány polgármestere köszöntötte a jelen lévőket. Dombi Imréné ünnepi beszédében kifejtette, hogy a vidéki településeken a kertekben legtöbb helyütt csak fű van, és eltűntek a régi időkre jellemző klasszikus falusi virágos- és konyhakertek. Pedig a mai kertekben is lehetőség lenne egészséges élelmiszereket termelni, és ezt fel kell vállalni. „Ez volt az alapkoncepció, ebből indultunk ki, amikor Karcag városával közösen megalkottuk és elindítottuk ezt a programot” – fogalmazott a polgármester-asszony, aki elmondta továbbá, hogy 2012-ben Karcag mellett Püspökladány indult el a település legszebb konyhakertjéért folyó megmérettetésen. „A helyiek érezték, hogy érdemes ezzel foglalkozni” – jelentette ki Dombi Imréné, hozzátéve, hogy 2013-ban a város lengyelországi testvértelepülése is csatlakozni kíván a programhoz.

A napot a rendezvény fővédnöke, Feldman Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára nyitotta meg, aki megtiszteltetésnek tekintette, hogy védnökként és néhány gondolat előadójaként is jelen lehet az eseményen. Beszédében elmondta, hogy szerinte folyamatosan nő az igényesség, az igényesebb életre való vágy Magyarországon, s e tekintetben a táplálkozásnak is nagyon fontos helye van. „Nő az igény a friss, biztonságos és egészséges élelmiszer iránt, amelynek beszerzése – nem utolsósorban gazdasági szempontból is – fontos kérdés, s amelyre ez a program kitűnő választ adott, amikor a konyhakertet javasolta alternatívaként. Nem csak a kert, maga a konyhakert is nagyon sokat változott az elmúlt években-évtizedekben. Számos új zöldségféle jelent meg, például mediterrán vagy ázsiai eredetű növények, amelyek korábban teljesen ismeretlenek voltak a magyar piacokon. Ez a változás egyfelől örvendetes és természetes is, ugyanakkor szükséges lenne a régi magyar fajtákat szintén megőrizni. A versenynek éppen ezért a tradíciók megőrzése, ennek figyelembe vétele is fontos része” – fejtette ki Feldman Zsolt, hozzátéve, hogy a konyhakert azért áldozattal is jár: időbe és sok munkába kerül, ráadásul érteni is kell hozzá. Ugyanakkor megéri, s a befektetett energia bőségesen megtérül. A gyermekek szempontjából is nagyon fontos, hiszen a ház körüli kerti munka azon kívül, hogy szabad levegőn való egészséges testmozgás, értéképítő, szemléletformáló, ráadásul jó időtöltés is. „Ezért bíztatok mindenkit, minden önkormányzatot, hogy csatlakozzon a versenyhez, s tiszta szívből gratulálok a kezdeményezőknek” – zárta megnyitó beszédét a helyettes államtitkár.

Ezt követően a nap moderátora, Kovács Szilvia ismertette a kezdeményezés idei karcagi eredményeit. „A program alapcélja a figyelemfelkeltés volt, továbbá egyfajta szemléletváltás és -formálás kezdeményezése, amit reményeink szerint a későbbi generációk is átvesznek majd” – fogalmazott Karcag város alpolgármestere. „További cél volt a korosztályon belüli példaadás és az értékátadás, valamint a gyakorló kertészek munkájának megfelelő elismerése, a hagyományos vidéki udvarképek visszaállítása, s a régi kertészeti módszerek felidézése” – tette hozzá. Az ötletgazda elmondta továbbá, hogy idén három kategóriában (balkon, minikert és normál kert) hirdették meg a versenyt. Feltétel volt, hogy legalább ötféle (szabadon választott) konyhakerti növényt termesszenek a tulajdonosok, s természetesen egészséges és szép növényeket, illetve rendezett és gyommentes kertet vártak el. Az ötletesség is számított, bár elsősorban inkább hagyományos kertet szerettek volna látni. A környezetkímélő és biomódszerek előnyben részesültek. A teljes önkéntességen alapuló versenyt 2012. május 17-én hirdették meg, június 25-i jelentkezési határidővel. A jelentkezések lezárultával rögtön megkezdődtek a szemlék, s szeptember 28-án, a Karcagi Lovasnapokon hirdettek ünnepélyesen eredményt. Az alpolgármester-asszony beszámolójában hozzátette még, hogy Püspökladány elsőként, még 2012-ben csatlakozott a programhoz, valamint romániai, szerbiai, lengyelországi, németországi és franciaországi települések is jelezték érdeklődésüket. „A program nem jöhetett volna létre az MNVH és a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet támogatása nélkül, akik kezdettől fogva mellénk álltak, amit ezúton is szeretnék ismételten megköszönni” – zárta előadását Kovács Szilvia, majd a programot országos szinten meghirdette a 2013-as évre.

A továbbiakban külön beszámolókban értékelték az idei verseny karcagi és püspökladányi tapasztalatait, majd a jelenlévők egy igen érdekes előadást hallgathattak meg kertjeink megvédéséről. Ezt követően prózai és zenei műsorral kedveskedtek a szép számú közönségnek, végül a rendezvényt szakmai előadások zárták.

Forrás: NAKVI

Cikk megosztása