Az idei kiállítás több, más, és kihagyhatatlan! A szervezők több szakmai és közösségi programot kínálnak, más együttműködési formákat alakítottak ki, a szakemberek, valamint a kertészkedni szerető látogatók számára pedig kihagyhatatlan üzleti és tájékozódási lehetőségeket nyújtanak. A Hortus Hungaricus területén a hazai ágazat valamennyi területe és a hozzá kapcsolódó feldolgozó, dekorációs és kertépítő iparág színe-java képviselteti magát.

Az esemény központi programja szeptember 21-én a Vidékfejlesztési Nap lesz.

A kiállítás fővédnöke Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, a tárca pedig a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézeten (NAKVI) keresztül jelentős mértékben hozzájárul a szakmai programok megvalósításához.

A hazai kertészeti ágazat nemzetközi pozíciójának erősítése, az ágazat megnövekedett beruházási igényeinek kielégítése, az alulfinanszírozottság enyhítése és a versenyképes hazai virágkertészeti, zöldség és gyümölcs termékek piacra segítése lesz egyebek mellett a szakmai nap központi témája.

Az előadásokon szó lesz a kertészeti ágazat szerepéről a vidékfejlesztésben, a magyar termékek versenyképességéről, a központi támogatásokról, az aktuális agrár-hitellehetőségekről, valamint az Agrár Széchenyi Kártya feltételrendszeréről.

A kiállítás egyik újdonsága lesz a Magyar Termék Közösségi Stand, ahol a gyógynövényektől a szőlőn, boron, gyümölcsön és zöldségen át a dísznövényekig a kertészet teljes spektrumát, színes termékkörét mutatják be. A stand a kertészeti szakma összefogását tükrözi a honi termékek fogyasztásának ösztönzése érdekében.

A hazai kertészeti ágazat 300 ezer családnak biztosít munkát és ezzel jelentős szerepet játszik a vidéki foglalkoztatásban. A munkaerő-igényes, intenzív gazdálkodás az elmúlt időszakban jelentős beruházási igényt teremtett, amely elsősorban annak köszönhető, hogy megnövekedtek a piacra jutási lehetőségek, és noha emelkedtek az előállítási költségek is, mégis növelni kell az árualapot.

Sok hazai gyümölcs és zöldség, így például az alma, a körte és a paradicsom beltartalmi értéke (zamat, vitamintartalom, szín) jóval magasabb, mint uniós versenytársaié. Igen keresettek a hazai faiskolák edzett díszfái és cserjéi is, amelyek a szélsőséges időjárási viszonyok között is életképesek maradnak. Legnagyobb felvevőpiacuk keleten Oroszország, valamint a délebbi államok, köztük Törökország. A dísznövény- és virágágazat termékei is sikerrel veszik fel a versenyt a több százéves hagyományokra visszatekintő holland virágokkal.

Az egyik szakmai kiállító, a Nyugat-Dunántúli Díszfaiskolások Egyesületének elnöke, Izer Gábor úgy látja, hogy a faiskolai szakmában a termékeknek nemcsak gazdasági, de szigorúan biológiai jelentősegük is van, hiszen a növényeknek évtizedekig kell életképesnek maradniuk. A magyar éghajlaton, magyar faiskolákban nevelkedett növények átvészelik a telet, míg az olasz, holland importból érkező faiskolai termékek esetében ugyanez nem mindig mondható el. Az itthon termesztett növények az egyéb szélsőségeket is jobban elviselik, és éppen ezeket az előnyöket ismerték fel a keleti piacok, ahová jelentős az exportunk. A hazai nemesítési munka elsősorban olyan fajok, fajták előállítására irányul, amelyek jól tűrik az itteni időjárást, másrészt a mediterrán növények (pl. babérmeggy, magnóliák) honosítására, a hazai éghajlati viszonyokhoz való igazítására. Ezeket az ismereteket kell minél szélesebb körben elterjeszteni, valamint a bemutatott termékekkel a hazai termesztésű faiskolai áru előnyeire, kedvező tulajdonságaira, alkalmazási területeire ráirányítani a figyelmet.

A Gyógynövény Szövetség és Terméktanács részvételének a Közösségi Standon Czirbus Zoltán elnök szerint kettős a funkciója van: egyrészt a magyar gyógynövényágazat (termesztés, gyűjtés) népszerűsítése a szakmai körökben, másrészt a hazai gyógynövény termékek hatásának és felhasználásának megismertetése a fogyasztókkal. Az ágazat szeretné megerősíteni a bizalmat a Magyarországon gyűjtött gyógynövények iránt. A kiállítói megjelenésben nagy hangsúlyt kap az “alföldi kamillavirágzat”, amely idén tavasszal nyerte el az Európai Uniótól az eredetvédett termékmegjelölést, így más kertészeti termékek – a szőregi rózsatő, a makói hagyma és a tokaji bor - mellett oltalom alatt álló földrajzi árujelzést kapott.

A Hortus Hungaricus, mint a régió legnagyobb kertészeti rendezvénye, évek óta vonzza a nemzetközi kiállítókat is. Bár idén mérsékeltebb a külföldi részvétel, de még mindig ugródeszkának számít a cégek számára a keleti piacok felé. Az elmúlt években olasz és holland vállalkozások használták fel a kiállítást szakmai kapcsolataik kiépítésére, idén már megjelennek a lengyel partnerek is selyemvirág- és virágkötészeti kellékekkel, első afrikai kiállítóként pedig egy ghánai cég trópusi gyümölcsökkel és pálmaolaj készítményekkel lép a piacra.

A Vidékfejlesztési Nap további eseményei közül kiemelkedik az élhető város témakörében rendezett Green City Konferencia, ahol szó lesz a városi kertek szerepéről, valamint az energiaernyőkről is.

A támogatott programok között van a III. Interieur Lakberendezési Verseny és Kiállítás, ahol az indulóknak 10 négyzetméteren kell bútorokkal, növényekkel, virágokkal kialakítaniuk egy lakókörnyezetet.2012-ben első alkalommal, de hagyományteremtő szándékkal szervezik meg a Jövő Kertépítő Mestereinek bemutatkozását. A verseny célja, hogy a szakoktatásban résztvevő diákok, valamint frissen végzett tanulók megmutathassák tudásukat, elképzeléseiket a szakmai zsűri és a látogatók előtt, és megkezdjék jövőjük építését. Szintén új elemként jelenik meg az Kertészeti Továbbtanulás és Állásbörze, amely a szakemberek képzését, munkalehetőségekhez jutását segíti elő.

A szeptember 22-23-i közösségi programok leglátványosabb részét idén is a virágkötészeti versenyek képviselik. A VIII. Hortus Virágkötészeti Kupát ezúttal az Aranyló Ősz jegyében rendezik meg. Az Őszi kopogtatók levelekből, termésekből, indákból, növényekből készülhetnek, míg az Ősz istennője tiszteletére készített csokrokhoz virágok is felhasználhatók. Bárki benevezhet a kézben készített csokrok pályázatára, ahol a Legszebb Őszi Csokor címéért szállhatnak versenybe az amatőr és profi virágkötők. A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén is kínál bemutatkozási lehetőséget a virágüzleteknek a Hortus Hungaricus színpada az Én így készítem programmal, amelyen a nézők előtt mutathatják be saját stílusjegyeiket az ország számos tájáról érkező szakemberek.

Az idei Óvodás Kertépítő Versenyen Kertész leszek címmel a legkisebbek „csodakertjeit” láthatják az érdeklődők. A felhívásnak köszönhetően már most több mint kétezer óvodás készíti a növénykompozíciókat. A családfők kipróbálhatják a legújabb kerti kisgépeket, és nagy látványosságnak ígérkezik a láncfűrészes világbajnoki bemutató, a XI. Országos Fakitermelő Bajnokság, valamint a Garden Show.

A szakmai kiállítók számára a Hortus Hungaricus évek óta jelentős szerepet játszik a hazai és a külföldi kapcsolatok bővítésében. A megjelenés nemcsak a legjobb és legolcsóbb reklám, hanem elősegíti, hogy az ágazatot építsék, erősítsék. A szabadidőt kertészkedéssel, virágneveléssel töltő látogatók számára pedig kellemes kikapcsolódást és számos hasznos ötletet kínál a szeptember 21-23. között megrendezendő Hortus Hungaricus Kertészeti Szakkiállítás és Vásár.

Forrás: Magyar Vidéki Mozaik

Cikk megosztása