Az idén újra a LEADER Helyi Akciócsoportok (HACS) dönthetik el, mely mikrovállalkozások kaphatnak támogatást a Darányi Ignác Terv európai uniós pénzkeretéből. A Vidékfejlesztési Minisztérium így erősíti meg, hogy a forrás biztosan azokhoz a pályázókhoz kerüljön, akik a legtöbbet tehetik a helyi gazdaság fellendítéséért. A HACS-ok csaknem hétmilliárd forint sorsáról határozhatnak. Pályázni június 1-30. között lehet.

A mikrovállalkozásoknak kiírt pályázaton az 5000 fő alatti lakosságszámú és a legfeljebb 100 fő/négyzetkilométer népsűrűségű településeken működő vagy induló cégek kérhetnek támogatást. A vállalkozások legalább egymillió, legfeljebb 35 millió forintot igényelhetnek, de az összeg felső határát a HACS-ok saját illetékességi területükön csökkenthetik. A hozzájárulás mértéke hátrányos helyzetű településeken 65 százalék, egyébként 60 százalék.

2011-ben a minisztérium átdolgozta a LEADER Programot, és hatékonyabbá, eredményesebbé tette a lebonyolítását; ezzel a rendelkezésre álló fejlesztési források legjobb kihasználását is biztosítja a tárca.

A Helyi Akciócsoportok a LEADER Program végrehajtására jöttek létre, amely gazdasági, társadalmi és környezeti problémák helyi megoldását segíti. A HACS-ok maguk dönthetnek arról, milyen fejlesztéseket kívánnak megvalósítani. A szervezetekben a közigazgatás, a vállalkozók és a civil szervezetek is képviseltetik magukat.

A támogatásról szóló 47/2012. (V. 11.) számú rendelet a Magyar Közlöny 2012. évi 57. számában számában jelent meg, amely csatolva elérhető (a jogszabály szövege a 9329. oldaltól olvasható).

Forrás: kormany.hu, Magyar Közlöny

Cikk megosztása