alt

Várhatóan a következő egy-két hétben jelennek meg az idei Tanyafejlesztési Program pályázatai, erre a célra költségvetési forrásból 1,2 milliárd forintos keret áll rendelkezésre – jelentette be a Földművelésügyi Minisztérium agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkára sajtótájékoztatón a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírteleken.

Szakáli István Loránd elmondta: a kiírások az Földművelésügyi Minisztérium (FM) és a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. honlapján lesznek elérhetőek, a potenciális pályázóknak a pályázatok megjelenésétől számítva harminc napjuk van a pályázati dokumentációk kidolgozására és elektronikus úton történő benyújtására. A helyettes államtitkár hozzátette: a programban a zártkerti revitalizációs alprogramra 2017-ben 300 millió forintot különített el a tárca.

A zártkerttel rendelkező önkormányzatok egyedi támogatási kérelmeiket papír alapon 2017. június 25-ig küldhetik meg az FM részére. Tájékoztatása szerint a közösségi típusú pályázatokon önkormányzatok, tanyagondnoki szolgálatok, egyházi jogi személyek és civil szervezetek kaphatnak támogatást, amit a tanyán élők életfeltételeinek és vagyonbiztonságának javítására, vagy a tanyagondnoki szolgálat fejlesztésére fordíthatnak. A másik típusú pályázaton magánszemélyek kérhetnek anyagi segítséget saját gazdaságuk fejlesztésére, illetve a tanyai lakóépületük felújítására, de a pénzből például kommunikációs vagy vagyonvédelmi eszközöket is vásárolhatnak – ismertette a helyettes államtitkár hozzátéve: a kormány új tanyagazdaságok indítását is támogatja. A közösségi pályázatok esetében 90 százalékos, a gazdálkodást segítő pályázatok esetében 75 százalékos a támogatási intenzitás, a fiatal gazdálkodók számára kiírt pályázatokon pedig 90 százalékos támogatás igényelhető – mondta Szakáli István Loránd.

A helyettes államtitkár elmondta: a legutóbbi kimutatás szerint körülbelül 300 ezren élnek tanyai környezetben Magyarországon. A kormány által 2011-ben indított Tanyafejlesztési Programban az elmúlt hét évben 1700 pályázatot támogattak összesen több mint 8 milliárd forint értékben. A zárkertekre vonatkozó pályázatot harmadik alkalommal írja ki a tárca, eddig mintegy 50 önkormányzatot támogattak megközelítőleg 500 millió forinttal.

 

Forrás: MTI, FM Sajtóiroda

Cikk megosztása