Visszatelepítették a fekete bödöncsigát egyik régi élőhelyére, Sályra. A 2010 óta tartó kísérlet sikerének köszönhetően hazánkban immár kettő, míg a Kárpát-medencében összesen öt populáció színesíti az élővilágot – kollégánk beszámolóját közöljük.
Az alábbiakban Kemencei Zita, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. természetvédelmi referensének beszámolóját olvashatják.
Képriport egy ritka faj régi-új élőhelyéről
Október végén egy szép, napsütést ígérő reggelen kis csapat gyülekezett Budapest belvárosában. Két hazai malakológus kutató, Fehér Zoltán és Majoros Gábor készült Sályra, hogy megnézzék egy nem mindennapi kísérlet eredményét. Őket kísérte el Bajomi Bálint, aki a tudományos kommunikáció és a faj-visszatelepítések szakértője és a NatFilm stábjának tagjai. A csapatban Farkas Anna kolléganőmmel képviseltük a Herman Ottó Intézetet. Viszonylag hosszú autóút várt ránk egy a Bükk lábánál eredő patakhoz, amely a Kárpát-medence és így, hazánk puhatestű faunájának egy ritka és egyedülálló színfoltjának, a fekete bödöncsigának (Theodoxus prevostianus) ad otthont. Ez a kisméretű, fekete színű csiga valaha több mint tíz forrásból is ismert volt, azonban az utóbbi ötven év során élőhelyei egyre fogyatkoztak, míg az ezredfordulóra mindössze négy populáció maradt fenn. Kettő Ausztriában (Bad Vöslau és Bad Fischau), egy Szlovéniában (Bušeča vas) és egy Magyarországon (Kács). A fajt hazánkban 1982-ben nyilvánították védetté, majd 2012-ben fokozottan védetté. Ezen kívül szerepel az Európai Unió közösségi jelentőségű fajai között (az Élőhelyvédelmi Irányelv IV. melléklet), a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) osztályozásában pedig a veszélyeztetett kategóriába került.
Első találkozásom a fajjal 2010 tavaszán történt egy sajnálatos eseménysorozat kapcsán, amely rávilágított e csigák veszélyeztetettségére. A szokatlanul nagy esőzések miatt a faj akkor egyetlen hazai élőhelyét, a kácsi patakot nagy mennyiségű hordalék árasztotta el, elpusztítva az ott élő fekete bödöncsigák jelentős részét és vastag iszaptakaróval borítva a csigák élőhelyéül szolgáló köveket. Ez az esemény adta a kezdő lökést egy, az egész világon egyedülálló kísérlethez, amelyet már hosszú ideje terveztek a fajjal foglalkozó kutatók. Bár a természetvédelmi gyakorlatban gyakran találkozhatunk visszatelepítési programokkal, ezek középpontjában legtöbbször valamilyen gerinces faj áll, és csak néhány példát ismerünk gerinctelenek visszatelepítéséről. A fekete bödöncsiga esetében a választás végül a sályi Latori-vízfő patakjára esett, mivel egykoron ez a patak is otthont adott ennek a meglehetősen apró és ritka fajnak. 2010 őszén 200 egyedet, majd 2012 őszén újabb 400 csigát telepítettek át vagy inkább vissza. A munka kezdete óta eltelt időben a szakértők folyamatosan figyelemmel kísérték a faj állományainak alakulását, mindkét élőhelyén. Míg a kácsi populáció folyamatosan erősödött és a patak medrének kikövezése ideális élőhelyet képez csigák százezreinek, addig a Sályra telepített állatoknak hírmondóját sem lelték az első években. Sem élő állatot, sem üres héjakat nem találtak a kutatók. A visszatelepítés kezdeti látszólagos kudarcai után végül siker koronázta az erőfeszítéseket. A várakozással telt hosszú évek után, 2015-ben fedezték fel az első felnőtt egyedet számos társával együtt. 2016 októberében az állomány felmérését népes csapat végezte. A fekete bödöncsiga szépen gyarapszik új élőhelyén, amelyet a különböző méretű csigák és a nagyobb példányok héjára tapasztott peték is jeleznek.
2012-ben, a faj fokozottan védetté nyilvánításának évében, a NatFilm stábja elkészítette a magyarországi bennszülött fajokat bemutató Endemica Hungarica című alkotásukat, amelyben a fekete bödöncsiga is szerepet kapott. Az áttelepítést végző kutatókhoz, a stáb tagjai azért csatlakoztak ismét, hogy folytassák a faj történetének bemutatását, hogy minél többen megismerhessék ezt az érdekes fajt.
A 2010-es áttelepítést a Natfilm stábja rögzítette, és a bödöncsigák belekerültek a 2012-ben elkészült Endemica Hungarica c. filmjükbe is. Az Endemica Hungarica facebook-oldalán megtekinthető a bödöncsigákról szóló részlet.
Forrás: Kemencei Zita, Herman Ottó Intézet