alt

A legnagyobb magyar agrárpolitikusra emlékezve felavatták Darányi Ignác egykori földművelésügyi miniszter szobrát Budapesten, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár előtt, a Vajdahunyadvárban.

Ma egy kiváló államférfinak, igaz hazafinak állítunk emléket, aki egész életében Magyarország, a magyar nemzet érdekeit szolgálta. Jelentős érdemeket szerzett a magyar mezőgazdaság szolgálatában, mindig a gazdák javáért, az agrárium fejlődéséért és sikeréért munkálkodott – hangsúlyozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a szobor avatása alkalmával. Felidézte, hogy Darányi Ignác a 19. és 20. század fordulójának kivételes tehetséggel megáldott agrárpolitikusa volt, aki 12 éven át irányította a Földművelésügyi Minisztériumot.

Az agrártárca vezetője jelezte: nem véletlen, hogy a Vajdahunyadvárnál, a kerengő előtti területen állítottak szobrot Darányi Ignácnak, hiszen ő volt a mezőgazdasági múzeum megálmodója is, aki a múzeum alapító okiratában rögzítette, hogy „az ország mezőgazdasági termelése és fejlődése állandó és modern múzeumban bemutattassék”.

Darányi Ignác munkája során meghatározó lépéseket tett a mezőgazdasági termelés korszerűsítéséért és fellendítéséért, pártolta a szövetkezeti mozgalmakat, a belső piac megvédésével és stabil exportpiac biztosításával pedig megteremtette a kiszámítható értékesítés feltételeit. Mindezek mellett számos kutatóintézetet és szakiskolát is létesített – sorolta Darányi Ignác, a kimagasló tehetségű államférfi érdemeit Fazekas Sándor.

Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára úgy fogalmazott: Darányi Ignác egész életében szakmailag elkötelezetten a magyar agráriumért dolgozott, elhivatott, emberséget sugárzó személyiségét már életében szeretet és tisztelet övezte. Munkássága számunkra, az utókor számára is eligazodási pontokat jelent. Hozzátette: az új szobor felavatásával, egy kilencvenéves terv válik végre valóra. Felidézte ugyanis, hogy a Magyar Mezőgazdák Szövetsége még 1927-ben célul tűzte ki, hogy szobrot állítson az egykori miniszternek és ennek érdekében országos gyűjtést is indítottak. Az összeg hamar összegyűlt, de Kisfaludi Strobl Zsigmond alkotása csak maketten maradt fent, ugyanis az elkészült régi szobor a második világháborúban megrongálódott és végső sorsa a beolvasztás lett.

Mezőszentgyörgyi Dávid, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: már több mint egy éve dolgoznak azon, hogy az egykori szobrot újraalkossák és elhelyezhessék a múzeum előtt. Az eredeti szobrot Györfi Sándor szobrászművész alkotta újra. A szobron Darányi neve mellett az olvasható: „Si monumentum quaeris, circumspice” („Ha emléket keresel, tekints körül”). Ez a mondat arra utal, hogy Darányi Ignác szobra abban a környezetben van, ami az ő munkájával, az ő segítségének köszönhetően jött létre – fűzte hozzá.

 

Forrás: MTI, FM Sajtóiroda

Cikk megosztása