alt

A Magyar Agrárszakoktatási Szakértők Egyesülete 2016. november 15-én tartotta tisztújító közgyűlését a Herman Ottó Konferencia Központban.

A Magyar Agrárszakoktatási Szakértők Egyesülete (MASZE) megalakulása óta szoros kapcsolatot tart a Herman Ottó Intézettel, amelyet együttműködési megállapodásban is rögzítettek. A közgyűlés résztvevőit az intézet nevében Karácsony Zoltán képzési igazgató köszöntötte, majd az egyesület 2016. évi munkáját Horváth Győző elnök mutatta be. Bánátfy Andrea gazdasági vezetőségi tag megtartotta az egyesület éves gazdasági beszámolóját. A MASZE tagsága bővült, egyhangú szavazással fogadták el Élő Zoltánt ellenőrző bizottsági tagként.

Az Europea International 2016. évben szervezett találkozóit, projektjeit ismertette Wayda Imre nemzetközi koordinátor. Felelevenítette az Europea International történetét, bemutatta működését, szervezeti felépítését, eddigi eredményeit, majd a 2016. évi találkozókról tartott beszámolót. A MASZE közgyűlések állandó része a szakértők szakképzésével kapcsolatos tájékoztatás, amelynek részeként Karácsony Zoltán tartott ismertetőt a tagságnak a szakképzésben történt változásokról, illetve az intézet új feladatairól.

Hozzászólóként Lengyel Sándor, a MASZE első és örökös tiszteletbeli elnöke felidézte az egyesület megalakulásának történetét. Az egyesület munkájának fontosságára hívta fel a figyelmet és kérte a vezetőséget, hogy a lehető legtöbben tegyenek meg fennmaradásukért.  Wallendums Árpád javaslatot tett arra, hogy a vezetőség vegye fel a kapcsolatot a Felnőttképzési Szakértők Egyesületével, kérje fel őket a MASZE munkájában történő részvételre, ami új lendületet adhat az egyesületnek.

A tisztújítást megelőzően Horváth Győző elnök megköszönte a leköszönő, újra jelölésüket nem vállaló tisztségviselőknek eddigi munkájukat, részükre az egyesület búcsúajándéka mellett elismerő oklevelet adott át.

A Magyar Agrárszakoktatási Szakértők Egyesületének vezetőségi tagjainak névsora megtalálható az Egyesület honlapján.

 

Forrás: Herman Ottó Intézet

Cikk megosztása