alt

2016. november 16-án az Országos Környezeti Kármentesítési Program immár két évtizedes működése alkalmából rendeztek konferenciát a Herman Ottó Konferencia Központban. A jubileumi tanácskozáson az eltelt húsz év eredményeit, tapasztalatait összegezték, majd kiemelten tárgyalták jelenét és jövőjét.

 

Jövőbe vetett bizakodásra adnak okot az évről évre folyamatosan bővülő és növekedő forrás lehetőségek, amelyek egyrészt nemzeti forrásból jelennek meg: 2011. óta megduplázódott az alprogramokra fordított pénzösszeg, tavaly ez húszmilliárd forint felett volt – mondta el Rácz András köszöntő beszédében. A környezetügyért felelős helyettes államtitkár hozzátette: a 2014. és 2020. közötti európai uniós ciklusban a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program 52,8 milliárd forintot különít el kármentesítési feladatokra. Emellett a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program kettes prioritásában több mint 22 milliárd forintot allokált a kormány a barnamezős területek rehabilitációjára. Az elmúlt húsz év során 580 állami felelőségi körbe tartozó intézkedést hajtottak végre mintegy 232 milliárd forint nagyságrendben. A helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy az Országos Környezeti Kármentesítési Program (OKKP) nemcsak az egyedi kármentesítési beavatkozásokról szól, hanem feladata a társadalmi tudatosítás, az ismeretek átadása, új technológiák kidolgozásának és megismertetésének előkészítése, a szennyezés gyanús területek felmérése és nyilvántartása, a kockázatok alapján rangsor felállítása, módszertani fejlesztése, mintavételezések és mérések. A helyettes államtitkár rámutatott a Herman Ottó Intézet szakmai központi szerepére, amely az egyedi kármentesítések mellett a program előrehaladását, országos koordinációját, a témában megjelenő kiadványok, módszertani útmutatók előkészítését, kiadását jelenti.

Az elmúlt húsz évben nagyon sok szereplője volt ennek a programnak, amelyből számtalan szakmai együttműködés alakult ki, létrejött egy olyan szakmai bázis, amely tapasztalatainak köszönhetően hatékonyan végzi munkáját, mindemellett jelentős szerepe volt a hazai környezetipar megerősödésében is – világított rá Béres András, a Herman Ottó Intézet főigazgató-helyettese.

Dobi Bálint, a Földművelésügyi Minisztérium főosztályvezetője előadásában visszaemlékezett arra, hogy ’91-ben felismerve a kihívást a kormány döntött a rövid és középtávú környezetvédelmi intézkedési tervekről, amelyben már megjelentek a környezeti károk is. Ezt öt évvel később az OKKP elindulása követette, amely a társadalmi figyelemfelhívást, a stratégiai célkitűzések meghatározását, jogszabályi keretek kidolgozását, intézményrendszer felállítását tűzte ki célul.  Fő irányait pedig az emberi egészség, az ivóvíz készletek, a talaj védelme, illetve a szennyezett területek újra hasznosíthatóvá tétele jelentette. Kiemelte, hogy az eltelt húsz évben új környezetvédelmi szakág jött létre, amelynek fókuszába a helyreállítás került, új fogalmak jelentek meg a köztudatban, jogszabályok, tananyagok, kiadványok, új technológiák születtek.

Az évforduló alkalomból rendezett konferencia bemutatta az OKKP elmúlt 20 évének eredményeit, összegezte a tényfeltárások, műszaki beavatkozások tapasztalatait, valamint kijelölte azokat a fő irányokat, amelyek a program folytatása során követendőek. A szakértő előadók többek között ismertették az önkormányzati alprogram kármentesítési feladatait, a barnamezős beruházásokat, TOP-pályázatokat. Tájékoztattak a vízügyi alprogram befejezett, folyamatban lévő és jövőbeli feladatairól.  Részletezték a kármentesítési feladatok végrehajtásakor az utómonitoring jelentőségét, valamint a kockázatelemzés elméleti alapjait és gyakorlati tapasztalatai.

A konferencián elhangzott előadások elérhetőek a csatolmányban.

 

Forrás: Herman Ottó Intézet

Cikk megosztása