alt

2016. október 23-án Seszták Miklós Nemzeti Fejlesztési Miniszter PRO-REGIO díjat adományozott az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület részére. A 2014-ben Év Vidékfejlesztő Közössége Díjat nyert partnerünknek gratulálunk a kitüntetéshez!

Az ÉLTETŐ Balaton-felvidékért Egyesület a díjat „a terület és regionális fejlesztés és a térségi együttműködés előmozdítása terén végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként” kapta. A díjat egyesületünk elnöke, Rédei Zsolt október 24-én, a Pesti Vigadóban megtartott ünnepi rendezvényen vette át.

A PRO-REGIO díjat – évente maximum öt szervezet részére – a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium jogosult adományozni az október 23-ai nemzeti ünnep alkalmából. Idén az ÉLTETŐ Balaton-felvidékért Egyesület és a Pisztráng Kör Waldorf Természetvédő és Természetjáró Egyesület kapta a díjat.

Rédei Zsolt, elnök elmondta: A 2008-ban létrehozott ÉLTETŐ Balaton-felvidékért Egyesület napjainkra már a Balaton-felvidék egyik legjelentősebb társadalmi szervezete. A most kapott díjat közös munkánk legmagasabb szintű elismerésének tekintjük. Köszönöm minden volt és jelenlegi munkatárs, az elnökségi és egyesületi tagok és szakmai partnerek munkáját, valamint köszönöm a hosszú évek óta tartó bizalmat és együttműködést! Nagyon büszkék vagyunk az elismerésre!

 

Forrás: ÉLTETŐ Balaton-felvidékért Egyesület

Cikk megosztása