alt

A környezetvédelem, az erőforrás-hatékonyság fejlesztése és a körforgásos gazdálkodás témaköre is helyet kapott a 2016. szeptember 27-én tartott rendezvényen, az IFKA Nonprofit Kft. és a Herman Ottó Intézet szervezésében.

A Herman Ottó Konferencia Központ adott otthont a TRIS projekt első integrációs ülésének, amelynek célközönsége olyan szakemberekből állt, akik a környezetvédelem, erőforrás-hatékonyság fejlesztés és a körforgásos gazdaság, illetve az ipari szimbiózis területén rendelkeznek tapasztalattal, illetve KKV-kat képviselnek. A közel harminc szakember, minisztériumok, állami hivatalok, profitorientált vállalatok, civil szervezetek illetve egyetemek képviselői, a munkájuk során tapasztalt álláspontokat fejtették ki. A szakmai napon megalakult az európai KKV-szektor fejlesztését célzó, nemzetközi együttműködésben megvalósuló Interreg Európa projektben regionális tanácsadó testület, az úgynevezett „IS Local LAB”. A TRIS projekt 2016 áprilisában indult el, amelyben a résztvevő európai tagállamok – Anglia, Spanyolország, Svédország, Olaszország és nem utolsósorban Magyarország – a versenyképességi szakpolitika fejlesztésére vállalkoztak az ipari szimbiózis segítségével. A tervek szerint a tanácsadó testület félévente fog ülésezni a projekt időtartama alatt (2016-2019) összesen hat alkalommal, ezen felül külföldi tanulmányutak és céglátogatások biztosítják a projekt résztvevői közötti tapasztalatcserét. A projekt következő ülésére 2017 januárjában kerül sor a svédországi Vaxjöben.

 

Forrás: Herman Ottó Intézet

 

 

 

First TRIS Project Meeting

On 27 September 2016 the first interregional Industrial Symbiosis Board (IS LAB) meeting was held at Conference Hall of Herman Otto Institute. The organizer of the event were IFKA Nonprofit Kft. and Herman Otto Institute, the conference audience was set up of professionals who have experience in environmental protection, resource efficiency improvement, circular economy and industrial symbiosis or represent SMEs.

The 27 attendees came from a wide professional background: ministries, state agencies, for-profit companies, non-governmental organizations and representatives of universities who talked about their experiences.

In the frame of the event an advisory board, the IS LAB was grounded, which aims at the development of SMEs  within an international network of the Interreg Europe project.

The TRIS project was launched in April 2016, the EU member states involved such as England, Spain, Sweden, Italy and Hungary will strive to achieve the development of competitiveness policies with the help of industrial symbiosis.

The Symbiosis Board will meet six times semi-annually during the project (2016-2019), additionally study tours and company visits will ensure the exchange of experience between the project participants.

The next project meeting will be held in Växjö, Sweden in January 2017.

 

 

Cikk megosztása