A Magro.hu által szervezett szakmai rendezvények központi témája az egyre égetőbbé váló éghajlatváltozás, annak a mezőgazdaságra gyakorolt hatása, és a lehetséges alkalmazkodási módok lesznek. A konferencia alcíme is ezt tükrözi: „Hogyan reagáljunk a változó éghajlat kihívásaira a talaj-előkészítéstől a betárolásig.”

A nap programját a szervező Magro.hu mezőgazdasági piactér úgy válogatta össze, hogy minél több területet érintsen a témakörben, és naprakész, gyakorlatias tudással gazdagodjanak a résztvevők. Előadnak neves, piacvezető cégek szakemberei, intézmények, hivatalok vezetői és megosztja tapasztalatait az ország talán legismertebb biogazdálkodása is. A szakértők tartalmas és változatos előadásokkal, esettanulmányokkal készülnek, a kerekasztal beszélgetésbe pedig bárki bekapcsolódhat, kérdezhet a gazdálkodók tapasztalatairól, jogszabályokról, pályázati lehetőségekről. A nap végi izgalmakat nyereménysorsolás biztosítja. A szervezők mind a négy helyszínen a gazdaságban felhasználható értékes termékeket, lombtrágyákat, talajbaktérium készítményeket, növénykondicionálókat sorsolnak ki több tízezer forint értékben.

Országosan négy különböző időpont és helyszín közül választhatja ki mindenki a neki legkedvezőbb alkalmat! A részletes program itt érhető el!

 

Időpontok és helyszínek:

2015. szeptember 7. Budapest

2015. szeptember 10. Kaposvár

2015. szeptember 16. Berettyóújfalu

2015. szeptember 22. Szeged

 

A konferenciára már elkezdődött a regisztráció, ráadásul most a Korán Kelők Kedvezményt is igénybe lehet venni! Részletes program és jelentkezés az esemény hivatalos honlapján!

 

Forrás: Magro.hu

Cikk megosztása