2015. június 9. és 12. között rendezték meg a hagyományos fazekastalálkozót és vásárt az őrségi Magyarszombatfán. A közel háromszáz lakosú településen ma is számos család él a fazekasságból, amely több mint hétszáz éves hagyományként 2014-ben bekerült a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékébe.

Idén immár 14. alkalommal rendezték meg a Nemzetközi Fazekas Találkozó és Vásárt, amelyet azért hívtak életre, hogy a hazánkban és a határon túl élő mesterek találkozhassanak és tapasztalatot cserélhessenek. Az eseményen köszöntő beszédet mondott V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára, aki megkoszorúzta a fazekasok emléktábláját, ezzel tisztelegve az egykori mesterek, a nemzedékeken át öröklődő tudás előtt.

A nemzetközi találkozó szakmai nappal, konferenciával és a tavalyi fazekas verseny remekeit felvonultató kiállítás megnyitójával vette kezdetét, majd a sokszínű sport, szórakoztató és kulturális programokon többek között a helyi hagyományőrző együttesek is bemutatkoztak, emellett természetvédelmi szemléletformáló előadásokon is részt vehettek az érdeklődők.

A nemzetközi találkozón második alkalommal szerveztek jótékonysági kályhaépítő versenyt, amelyre az ország minden részéből érkeztek kályhaépítő mesterek. Az elkészített húsz hordozható cserépkályhát rászoruló családok kapják meg az ország különböző megyéiben és a fővárosban.

 

Forrás: MTI, Herman Ottó Intézet

Cikk megosztása