A Vajdahunyadvárban tartotta alakuló közgyűlését a Magyar Ruralisztikai Társaság december 9-én. A szervezet életre hívásával az alapítók célja a hiánypótlás, hiszen a vidékfejlesztésben nincs olyan civil fórum, ami tovább erősítheti az együttműködést a vidék szereplői között. Ahogy Tóth Albert megfogalmazta: „Egyértelmű, hogy ez a vidékről szóló szerveződés”. A szervezet újdonságát véleménye szerint az jelenti, hogy előtérbe helyezi a tájszintű együttműködéseket, a tájértékeket.

Az alapítók megvitatták a szervezettel kapcsolatos gyakorlati ügyeket, az alapcélokat, a szervezeti felépítést és a tagdíjat. Megválasztották a szervezet elnökét Csatári Bálint személyében, az alelnökök pedig Kovács István és Szabó Gellért lettek.

 

Forrás: NAKVI

Cikk megosztása