Innovatív foglalkoztatási program zárult november 25-én, a Veszprém megyei Küngösön. A település névadója után Szent Kingáról keresztelték el azt a termelőiskolát, amelyet a projektben létrehoztak a településen. Emellett képzést nyújtottak helyieknek és környékbelieknek, akik utolsó csoportja a záró rendezvény napján tették le vizsgáikat.

A több mint 133 millió forintos támogatással másfél év alatt megvalósult projekt befejező rendezvénye egyben tanévzáró, összegzés és ünnepség is volt, mondta Szabó Gergely polgármester. Kiemelte, hogy a település gazdag szellemi erőforrásokban és jó termőföldben, valamint olyan lakókban, akik dolgozni akarnak. Eredményként több mint ötezer négyzetméter termőföldet kezdtek el megművelni, és negyven embernek – a 18 év alattiaktól az 55 év felettiekig – tudtak akkreditált kerti munkás, kertgazdálkodó, valamint OKJ-s zöldség- és gyümölcsfeldolgozó képzést nyújtani. Egy korszerű, biztonságos kézműipari üzemet is létrehoztak több mint 25 millió forintból, ahol megbízható és vegyszermentes termékeket tudnak előállítani.

„Ritkán jutunk el ilyen sikeres projektekhez” – szögezte le Kiss Csaba. A tárca elsősorban a hátrányos helyzetű kistérségeken igyekezett segíteni a pályázati kiírásával, jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának programirányító referense. Szavai szerint arra törekedtek, hogy minél tartalmasabb, innovatívabb programokat tudjanak támogatni, valamint biztosítsák a projektek összetettségét, így eszközöket is lehetett vásárolni az elnyert forrásból. Összesen csaknem 80 pályázatot tudtak támogatni 12 milliárd forintot meghaladó értékben, közel 11 ezer hátrányos helyzetű embert bevonva. Csaknem 3900 ember kapott munkaerőpiaci képzésbe, közülük mintegy 3400 már végzett, több mint 150-en önfoglalkoztatók lettek és 900 ember kapott legalább hat hónapig munkát.

Országosan több mint negyven hasonló programot szerveztek, de ezek közül kiemelkedik Küngös, gyakorlatilag mindig felemlegették pozitív példaként, mert a nulláról olyan eredményt értek el, mint sehol máshol, mondta Szűts Rita. A projekt szakmai vezetője rámutatott, hogy ha minden jól megy, olyan önfenntartó termelés indulhat el, ami valódi változást hozhat a település életében. A cél az volt, hogy a résztvevők tudatosan, a tanultakat hasznosítva állítsák elő és dolgozzák fel, amit otthon termelnek. Törekedtek arra, hogy a beruházásokban résztvevők is helyiek legyenek, így az önkormányzat a helyiek lehető legszélesebb körének adjon munkát. A tanüzemben számos modern eszköz kapott helyet, így többek között befőtteket, szörpöket, lekvárféléket, savanyúságokat, tartósított paradicsomsűrítményt, valamint aszalt, gyorsfagyasztott termékeket állíthatnak elő. Ezeket a helyi kisboltban is értékesítették, és lehetővé vált, hogy közvetlenül a közétkeztetésbe is tudjanak szállítani.

 

Forrás: NAKVI

Cikk megosztása