Ünnepélyes megnyitón vehették június 7-én birtokba a helyiek a Fejér és Pest megye határán található Tordason a Teremtőkert Egyesület közreműködésével megújított és kibővített közösségi teret, amely valós tudásközpontként szeretne működni a jövőben. Az önkormányzati épület továbbfejlesztésével kimondott cél, hogy az erősítse a helyiek és a főváros vonzásába, a kertes agglomerációs övezet szélére költöző fiatalok kapcsolatát. Szeretnék ezzel új alapokra helyezni a régóta jelen lévő családok és az újonnan érkezettek közötti együttműködést. A műhelyszerűen kialakított kézműves foglalkoztató helyiségek továbbra is a már korábban meglévő meglévő részben lesznek, a bővítményben egy nagy előadó-, és kiállító teremként is funkcionáló közösségi tér, konyha, kamra, korszerű mosdók, kazánház, valamint a tetőtérben iroda, tároló és egy nagy táboroztatásra is alkalmas foglalkoztató kap helyet. A régi és az új épületrészt közös új tető és tornác kovácsolja egységbe. A hatalmas kert lehetőséget ad gyümölcsösre, szőlőre, fűszerkertre, veteményesre, gyerekjátszóra, állatsimogatóra.

Botta Veronika – vagy ahogy helyben szinte mindenki ismeri, „Kogi” – az egyesületet alapító hölgyek és családanyák nevében könnyek között mondott köszönetet minden közreműködőnek, akik hozzájárultak a megújított önkormányzati ingatlanon az itt élő családokat szolgáló közösségi tér kialakításán, külön megköszönve az apák és a családtagok türelmét, akik sokszor kénytelenek votak nélkülözni az önkéntes munkán lévő anyákat, feleségeket, hozzátartozókat. Különösen megindító volt, hogy mindenki részese akart lenni a közös munkának és az elvégzett feladatok utáni örömteli ünneplésnek.

Eperjesi Tamás, a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet igazgatója, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Tanácsának tagja a vidékfejlesztő szakma nevében köszöntötte valamennyi megjelentet és kérte további segítő közreműködésüket a közösségi ház működtetéséhez a vidékfejlesztési hálózat munkájába való bekapcsolódásképpen a helyi LEADER-törekvések támogatására.

Az átadáson a mély szövetkezeti hagyományokkal bíró, a két világháború között Hangya mintafalu polgármestere, Juhász Csaba, és váli kollégája, Bechtold Tamás János is részt vett. A projekt a Völgy Vidék Vidékfejlesztési Közösség Közhasznú Egyesület LEADER Helyi Akciócsoport közreműködésével több mint 30 millió forint támogatást kapott. A szervezetet Szendrői Júlia munkaszervezet-vezető képviselte a megnyitón.

Az ünnepségen az osztrák Ripoff Raskolnikov blueselőadó és a Muzsikás együttesből Éri Péter zenéltek.

Részletek a www.teremtokert.hu oldalon érhetőek el.

 

Forrás: NAKVI, teremtokert.hu

Cikk megosztása