A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) I. Szakosztálya Virágzó Vidékünk Európa Nap címmel szervezett konferenciát 2014. május 16-ára, Kecskemétre. A magas szakmai színvonalú eseményen közel 150 résztvevő tette tiszteletét. A tanácskozás célja a 2014-2020 közötti Közös Agrárpolitika és várható intézkedései, a hazai tervezés bemutatása, a Vidékfejlesztési Program (VP) agrár- és vidékfejlesztési prioritásainak megismertetése volt. Az előadók az európai uniós keretrendeletek mellett a VP legutolsó, nyilvános verziójának néhány kiemelt szakterületét mutatták be.

Mezőszentgyörgyi Dávid, az MNVH főtitkára köszöntője után arról tájékoztatta az egybegyűlteket, hogy a Hálózat négy szakosztálya 2014 májusában tematikus rendezvényekkel igyekszik hozzájárulni a vidékfejlesztésben érdekelt helyi szereplők felkészüléséhez a 2014-2020 közötti időszakra. Maácz Miklós, a Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezetője a vidékfejlesztési támogatások 2014 utáni rendszerét vázolta. Az elhangzottak gyakorlati oldalát Hódi Ágota, a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet osztályvezetője mutatta be a hazai tervezés ismertetésén keresztül, majd a VP legutolsó változatáról nyújtott információkat. A tervezésben az MNVH is fontos szerepet játszik, hívta fel rá a figyelmet előadásában Mezőszentgyörgyi Dávid. Ezt követően Vásáry Miklós tartotta meg előadását a közvetlen támogatási lehetőségekről. Mint elmondta, 2014 egy átmeneti év és 2015-től várható az új rendszer beindulása.

A délutáni részt Székely Erika nyitotta a szaktanácsadás várható rendszerének bemutatásával, majd specifikus előadások következtek. Ifj. Hubai Imre (Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, MNVH) az öntözés lehetőségeiről, Juhász Anikó (Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal) a Rövid Ellátási Lánc Tematikus Alprogramról, Weisz Miklós (Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége, MNVH) a fiatal gazdák ösztönzéséről, Kristóf Ákos (Vidékfejlesztési Minisztérium) pedig az Európai Innovációs Partnerségről tartott ismertetőt.

 

Forrás: NAKVI

Cikk megosztása