Március 17-én egy koszovói-magyar-német-osztrák partnerségi projekt részeként koszovói delegáció érkezett Magyarországra, hogy ismerkedjen a hazai vidékfejlesztés gyakorlatával. A tanulmányúton a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI), mint Országos Szaktanácsadási Központ (OSZK) is bemutatta tevékenységét.

A vendégek részére Wayda Imréné igazgatóhelyettes ismertette a minisztériumi háttérintézet munkáját. A koszovói küldöttség kérdéseire válaszolva részletesen beszélt többek között a NAKVI és a Vidékfejlesztési Minisztérium közötti kapcsolatról.

A több mint százfős intézmény szaktanácsadási tevékenységét Füsi Erzsébet osztályvezető mutatta be mélyebben. „A hazai szaktanácsadási rendszer célja, hogy gazdálkodást támogató, versenyképességet fokozó információszolgáltatást nyújtson a gazdáknak” – mondta a Szaktanácsadási és Gazdaképzési Osztály vezetője a jelenleg működő hármas rendszerről. Füsi Erzsébet részletesen beszélt az adminisztratív segítséget nyújtó falugazdász hálózat és a Gazdálkodói Információs Szolgálat mellett működő, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból támogatott, többlépcsős agrár-szaktanácsadási rendszerről, amelynek országos felügyeletét a NAKVI látja el. A gazdák több mint hétszáz, a NAKVI-nál névjegyzékbe vett szaktanácsadó munkáját vehetik igénybe, hogy megfeleljenek az EU kölcsönös megfeleltetés szabályainak, a munkahelyi biztonsági követelményeknek, és javítsák a gazdálkodásuk teljesítményét. A rendszert működtető informatikai felületet – és a mögötte lévő adatbázist – a NAKVI tartja fenn, amelyet Füsi Erzsébet szintén bemutatott.

A küldöttség maga is beszélt a koszovói szaktanácsadási rendszerről, amely ingyenesen áll a gazdák rendelkezésére, emellett érdeklődtek többek között a magyar szaktanácsadók jelentkezésének és regisztrálásának folyamatáról, valamint kötelezettségeikről is.

A delegáció március 21-ig a Vidékfejlesztési Minisztériumba, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarához, illetve egy Területi Szaktanácsadási Központhoz, valamint a Regionális Szaktanácsadási Központként is működő gödöllői Szent István Egyetemre is ellátogat.

 

Forrás: NAKVI

Cikk megosztása