A 2010-ben nevében és szemléletében is megújuló Vidékfejlesztési Minisztérium azzal a látásmóddal akart szakítani, ami a magyar vidékben csak mezőgazdasági termelési teret, élelmiszer-előállító egységeket látott, mondta köszöntőjében V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár. A vidékre nemcsak gazdasági térként, hanem élettérként és kulturális térként is tekintenek, szögezte le az államtitkár.

Ezt tartották szem előtt, amikor az elmúlt időszak érintett településeinek számát tekintve legnagyobb kulturális intézményfejlesztő programját valósították meg a Darányi Ignác Terv Új Magyarország Vidékfejlesztési Program részeként. Ennek eredményeként az országban az elmúlt négy évben csaknem 25 milliárd forint értékben 725 művelődési ház újult meg több program segítségével. A vidéki örökség program a védett épületek megújítására adott lehetőséget, a falusi kultúrházak felújítását a falumegújítási és a LEADER program is támogatta, 635 település pedig az IKSZT-programmal nyert támogatást modern, többfunkciós közösségi tér kialakítására mintegy 15 milliárd forintból, az IKSZT-k száma a közelmúltbeli szabályváltoztatásoknak köszönhetően pedig tovább nőhet.

Mára a 635 település több mint kétharmadán, 427 településen kezdte meg egy-egy IKSZT a működését, és ez a közel három és fél év arra is elegendő volt, hogy lemérjék a program sikerét, összegyűjtsék a tapasztalatokat. Ezért rendezi meg immár harmadszor a program szakmai lebonyolításáért felelős Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI) az IKSZT-k szakmai találkozóját, tájékoztató napját, mondta V. Németh Zsolt.

Szintén a közösségépítés fontosságát hangsúlyozta Mezőszentgyörgyi Dávid. Az IKSZT Programirodának is otthont adó NAKVI főigazgatója reményét fejezte ki, hogy a résztvevők új tapasztalatokkal, ismeretségekkel gazdagodva mehetnek haza, és új közösség az IKSZT-k közössége jöhet létre, amelyhez érdemes tartozni.

A résztvevők között 270 IKSZT képviselői vannak jelen, közölte Eperjesi Tamás, a NAKVI főigazgató-helyettese, az IKSZT-programmal foglalkozó Vidékfejlesztési Igazgatóság vezetője. Mint elmondta, a rendezvényt a vidékfejlesztés egyfajta ünnepének is szánják, az Igazgatóság munkatársai pedig egész nap elérhetőek, hogy különféle kérdésekben segítséget nyújtsanak. Az eddigi eredmények bemutatására, a tapasztalatok megosztására délelőtt kanapébeszélgetések, délután előadások, egész nap közben pedig üzenőfal adott módot.

Az előadások után Mezőszentgyörgyi Dávid a NAKVI nevében együttműködési megállapodásokat írt alá az Informatikai és Könyvtári Szövetség alelnökével, Ramháb Máriával, valamint a Könyvtári Intézet igazgatójával, Bánkeszi Lajosnéval az IKSZT-k könyvtári feladatainak segítéséről.

 

Forrás: NAKVI

Cikk megosztása