„Lezárult a több mint egy évvel ezelőtt elkezdődött 2014-2020-as Vidékfejlesztési Program tervezési folyamata” – közölte V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár a Vidékfejlesztési Minisztériumban tartott sajtótájékoztatón, július 2-án. Az államtitkár elmondta, a tervezés piramisrendszer alapján, különböző munkacsoportok, szakmai és társadalmi szervezetek bevonásával zajlott. Az európai uniós források felhasználásának tervezéséhez kapcsolódóan kiadott Kormányhatározat kilenc operatív programot irányoz elő, ezek egyike a Vidékfejlesztési Program (VP), amely szorosan kapcsolódik a többi operatív program intézkedéseihez, azokkal együttműködésben valósul meg.

 

Az Európai Unió több mint hárommilliárd euró társfinanszírozást biztosít a Vidékfejlesztési Programra, amelynek egyik legfontosabb intézkedése a versenyképesség fokozása, erre mintegy 42 százalék forrást különítve el. „Míg Nyugat-Európában a szegénység egy városi kategória, addig Közép- és Kelet-Európában a vidéki térségek szegénysége valós probléma, ezért a programnak ezt orvosolnia kell” – tette hozzá V. Németh Zsolt.

 

A VP a tervezett százalékos forrásarányokat az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapra vonatkozó rendelettervezettel összhangban – a technikai segítségnyújtás mellett - hat prioritás mentén különíti el, amelyek a következők:

Vidékfejlesztési Program (2014-2020) prioritásai

Tervezett forrásarány

1. a tudásátadás és az innováció előmozdítása a mezőgazdáságban, az erdészetben és a vidéki térségekben

3%

2. a versenyképesség fokozása a mezőgazdasági termelés valamennyi típusa esetében és a mezőgazdasági üzemek életképességének javítása

42%

3. az élelmiszerlánc szervezésének és a kockázatkezelésnek a mezőgazdaság terén történő előmozdítása

3%

4. a mezőgazdaságtól és az erdészettől függő ökoszisztémák állapotának helyreállítása, megőrzése és javítása

26%

5. az erőforrás-hatékonyság előmozdítása, valamint az alacsony széndioxid kibocsátású és az éghajlatváltozás hatásaihoz alkalmazkodni képes gazdaság irányába történő elmozdulás támogatása a mezőgazdasági, az élelmiszer-ipari és az erdészeti ágazatban

5%

6. a társadalmi befogadás előmozdítása, a szegénység csökkentése és a gazdasági fejlődés, szociális szövetkezetekés önellátó gazdálkodás támogatása a vidéki térségekben

17%

technikai segítségnyújtás

4%

 

Kiemelt jelentőségű a más operatív programokkal tervezett együttműködés, hiszen ezek prioritásai között több kapcsolódási pont is található. Többek között a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programmal szoros együttműködésben valósulhat meg a kis- és középvállalkozások, valamint a turizmus fejlesztése, a Környezeti és Energetikai Hatékonysági Operatív Programmal lehetne megvalósítani az öntözésfejlesztési beruházásokat, míg az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programmal az agrár-szakigazgatás fejlesztésében segíthetik egymást.

 

Az együttműködés további sajátos területe a helyi fejlesztési programok megvalósítása, amelyek esetében alulról szerveződő módon, a helyi közösség részvételével és összefogásával lehetőség nyílik akár több alapból finanszírozott, úgynevezett közösségvezérelt helyi fejlesztések (CLLD) megvalósítására. Az EMVA forrásainak öt százalékát kötelezően CLLD módszerrel kell felhasználni, míg az Európai Regionális Fejlesztési, az Európai Szociális, valamint az Európai Tengerészeti és Halászati Alap esetében ez választható lehetőség. A tagállamoknak a Partnerségi Megállapodásukban szükséges megadniuk, hogyan tervezik a CLLD eszköz alkalmazását, támogatását, továbbá fel kell tüntetni, hogy mely programokban és területeken alkalmazható a közösségvezérelt helyi fejlesztés. E modell főbb előnye, hogy több uniós alap bevonására épül, a helyi szereplők vidékfejlesztési kapacitását erősíti és Helyi Fejlesztési Stratégiákra alapozott beruházásokat, fejlesztéseket valósít meg.

 

A VP tervezetét a szaktárca a véleménynyilvánítás, a hatékonyabb programalkotás, valamint a program tudatosításának érdekében társadalmi egyeztetésre bocsátja. A társadalmasítás eredményes megvalósításáért a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) felel. Medgyasszay László, az MNVH elnöke elmondta: „olyan programot kell végrehajtani, amely a magyar vidék boldogulását szolgálja, ezért fontos, hogy azt minden érintett megismerje, hogy lássák, milyen lehetőséget rejt a vidék számára.”

 

Ennek érdekében az MNVH honlapján (www.mnvh.eu) létrehozott „Vidékfejlesztési Program társadalmi egyeztetés” elnevezésű aloldalon hozzáférhető és véleményezhető a Vidékfejlesztési Program és a Partnerségi Megállapodás tervezete, továbbá több szakmai előadás is. Ezen a felületen 2013. július 31-ig van lehetőség a véleménynyilvánításra, emellett az MNVH szeptemberben országjárással egybekötött szakmai találkozókat szervez, amelyeken szeptember 30-ig szintén lehetőség nyílik a tervezet megvitatására.

 

 

Forrás: NAKVI

Cikk megosztása