A 2014-2020-as európai uniós költségvetési időszakban a pályázati kiírások összehangoltságára és lényegesen egyszerűbb eljárásrendre van szükség, hogy a rendelkezésre álló forrásokat hatékonyabban használják fel – állapították meg a résztvevők az Alpokalja-Ikva mente Leader Egyesület és a Happy Bike Kft. szervezésében június 5-6-án, Hegykőn megrendezett kerékpáros mintatérségek és térségfejlesztők találkozóján.

A kétnapos eseményen olyan szakemberek gyűltek össze, akik a helyi, térségi területfejlesztésért dolgoznak hosszú ideje, vagy szaktanácsadóként szereztek sokéves gyakorlati tapasztalatokat kerékpáros - aktív turisztikai régió fejlesztésében. A közös munkában részt vettek a Magyar Turizmus Zrt. szakemberei, gyakorló túraszervezők, az erdőgazdaságok, LEADER-munkaszervezetek vezetői, nemzeti parki szakemberek, térképészeti cégek képviselői és médiaszakértők is.

Az elsődleges céljuk az volt, hogy megosszák egymással tapasztalataikat, eredményeiket és nehézségeiket (vagy épp kudarcaikat), és segítsenek egymásnak új és jobb megoldások kialakításában, jó gyakorlatok átvételében. Ismertették projektjeiket, programjaikat, bemutatkozott néhány LEADER-térség és a résztvevők megismerhették a Fertő-tavi kerékpárút oly régen várt és most megvalósuló rekonstrukciójának részleteit. A konferencia egyik kiemelendő tanulsága volt, hogy a tervezői íróasztalok mögül bizony nem látszanak a terepen megjelenő megvalósítási körülmények és problémák. A projektek megvalósítása terén az előfinanszírozás sokszor megoldhatatlan probléma a reálisan hozzáférhető hitelek hiánya és támogatási előlegek feltételeinek ésszerűtlensége miatt. Ez a helyzet projektek sorát lehetetleníti el, számtalan esetben el sem kezdődnek megalapozott igényekre épülő, hasznos és gazdaságélénkítő fejlesztések.

A szakemberek egyetértettek abban, hogy a kerékpáros turisztikai fejlesztések nem korlátozódhatnak kizárólag a kerékpárosok, mint célcsoport igényeinek kielégítésére, hanem szorosan kell kapcsolódniuk más aktív turisztikai ágakhoz, a helyi értékek megőrzéséhez és bemutatásához, a helyi termékek értékesítéséhez és sok más térségi adottság hasznosításához. A komplexebb, szélesebb látókörű fejlesztések a kiépülő infrastruktúrák többrétű hasznosításával is fokozzák a befektetett pénzek, támogatások hasznosulását. Ezért a jövőben a szakemberek egyik célja azt elérni, hogy a pályázati kiírások és feltételek hatékonyan támogassák az effajta összetettséget.

Átfogó problémaként jelent meg a térségi fejlesztések központi koordinációjának, vagy legalább egységes rendezett nyilvántartásának hiánya, amely egymást átfedő és nem erősítő projektekhez, sok esetben pazarláshoz vezet. A résztvevők egyetértettek, hogy egy, a nemzetközi gyakorlatnak megfelelő, a kerékpáros infrastruktúra, turizmus, szemléletformálás és oktatás területeit, de még inkább a teljes aktív turisztikai ágazat fejlesztését koordináló szervezet létrehozása lenne szükséges, amely segítené az ötletek, tervek egymáshoz kapcsolódását és megsokszorozhatja az egymáshoz kapcsolódó projektek hasznosulását.

Az éjszakába nyúló beszélgetéseken sok új projektötlet vetődött fel, új partnerkapcsolatok szövődtek, térségek találtak egymásra, konkrét együttműködések tervezésébe fogtak a résztvevők. Mindannyian elkötelezettek a folytatásra, évente több hasonló találkozó, közös tanulmányút megszervezésére, melyhez kérni fogják a vidék- és turizmusfejlesztésért felelős állami szervezetek segítségét is.

A kétnapos találkozót a Darányi Ignác Terv LEADER-programja támogatta, az Alpokalja-Ikva mente Leader Egyesület „Térségi aktív-turisztikai szolgáltatóhálózat létrehozása és fejlesztése” című projektjének részeként rendezték meg.

 

Forrás: Alpokalja-Ikva mente Leader Egyesület

Cikk megosztása