A legnagyobb kiadást tavaly a szennyvízhálózat kiépítésével kapcsolatos beruházás jelentette Vésztőn, amelynek értéke több mint 1,1 milliárd forint volt – derült ki a képviselő-testületi ülésen, ahol Czibrik Zsófia Márta pénzügyi csoportvezető ismertette a számokat. Molnár Sándor polgármester kiemelte, hogy olyan fejlesztéseket, felújításokat hajtottak végre, amelyek több évre szólnak. Csicsó László képviselő arról szólt, hogy az önkormányzatnak nem kellett működési hitelt felvennie, a helyiek terhei nem növekedtek, illetve Vésztő vagyona több mint húsz százalékkal növekedett. Az előző évi pénzmaradvány nagy részét az önkormányzat betervezte az idei évre. A képviselő-testület úgy döntött: a további néhány millió forintból a közös önkormányzati hivatal előre nem tervezhető kiadásait, illetve a városüzemeltetési iroda feladatait fedezik.

Forrás: Körös-Sárréti Vidékfejlesztési Egyesület, beol.hu

Cikk megosztása