Kibővített és a helyi kistermelőkre alapozott kínálattal már a harmadik szezonját kezdte meg az I. Balatoni Hal- és Termelői Piac Gyenesdiáson. A piac legfőbb vonzerejét a balatoni hal jelenti, az idei év egyik újításaként a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. pavilonjában friss halat is kínálnak majd. A tógazda az előre meghirdetett fogásnapokon a halászhajóiról hozza az élő halat, amit jégtálcán árusítanak, de a megújult sütödében frissen elkészített balatoni halat is lehet venni.

A termelői piacon nyolc faházban kialakított pavilonban és 30 nyitott árusítóhelyen jelképes, bruttó száz forintos asztalpénz fejében kínálhatják termékeiket az őstermelők. „Nagy erőfeszítéseket kell tenni évről-évre azért, hogy megnyerjük a rossz vásárlói szokásokkal rendelkező embereket” – fogalmazott Gál Lajos, fontosnak nevezve, hogy a helyi termék megszokottá váljon. Tavaly 155 ezer turista fordult meg a település strandján, akik az idegenforgalmi szezonban a helyi családok mellett a vevőkört is adják. A polgármester emlékeztetett: a Balaton-parti település turisztikai egyesülete csaknem 15 millió forint európai uniós támogatással hozta létre az üdülőrégió és a Balaton első hal- és termelői piacát, amely az önkormányzati önrésszel kiegészítve összesen 23 millió forintos beruházást jelentett.

A folyamatos kínálat biztosítása érdekében több mint száz helyi és Zala megyei termelővel vették fel a kapcsolatot, az eladóhelyek számát pedig igény szerint növelni is tudják, mondta Kőhalmi Balázs piacfelügyelő. Tájékoztatása szerint a strand és a vasútállomás melletti, néhány száz négyzetméteres területen található piactéren az idén folyamatos sátorfedést biztosítanak. Az egyedülálló termelői piac kínálatában szezonálisan, napi nyitva tartással a balatoni halak mellett nyers és sült mangalicatermékek, sajtok, tej- és juhtermékek, biozöldségek és -gyümölcsök, langalló, kürtőskalács, bor és pálinka szerepelnek, de kézművesek és iparművészek is kínálják portékáikat. A fő vásárnap szombatonként lesz, a piac délután 14-től este 8 óráig tart nyitva. További újítás, hogy a piac pünkösdtől az őszi szüretig hétköznapokon is folyamatosan nyitva tart, illetve tematikus hétvégi vásárnapokkal, játszóházzal és kézműves foglalkozással várják a látogatókat.

Forrás: Zalai Dombhátaktól a Vulkánok Völgyéig LEADER Egyesület, www.turizmus.com

Cikk megosztása