A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia lehetőségeiről esett szó azon a fórumon, amelyet a Zalai Dombhátaktól a Vulkánok Völgyéig LEADER Egyesület tartott Zalaszántón, a Pethő kúriában. Farkas Lajos, Zalaszántó polgármesterének köszöntője után bemutatkozott a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Zala megyei referense, Kiss László Tibor, aki a vidékfejlesztés fontosságára és a lehetőségekre hívta fel a figyelmet. 2013-ban, a harmadik LEADER-körben 250 millió forintra lehet pályázni, amit elsősorban munkahelyteremtésre és munkahely megőrzésére lehet fordítani. Természetesen ezek mellett szerepet kaphatnak a közösségi célú fejlesztések is. A pályázat benyújtására jogosultak lesznek a LEADER Helyi Akciócsoport illetékességi területéhez tartozó települési önkormányzatok, nonprofit szervezetek és egyházak, ahol a támogatás mértéke száz százalékos lesz. A hátrányos helyzetű településen vállalkozások, őstermelők esetében 65, míg nem hátrányos helyzetű területen 60 százalékos a támogatás. A támogatható tevékenységek körébe tartozik az építés, gépbeszerzés, eszközbeszerzés, rendezvények, képzések. A támogatási összeg felső határa egy pályázatnál nem haladhatja meg az 50 millió forintot, továbbá nem támogatható az a pályázat, amelynél az igényelt összeg nem éri el a 200 ezer forintot. A megyei referens a könnyítések között említette meg, hogy amíg eddig nem volt hiánypótlásra lehetőség, most erre is van mód.

Csiza Elemér, a Zalai Dombhátaktól a Vulkánok Völgyéig LEADER Egyesület munkaszervezet vezetője a gyors munkára hívta fel a figyelmet. Március végéig lehetett a projektötleteket benyújtani, amelyeket áprilisban el tudnak fogadni, május 15-től kellett a projekt adatlapokat benyújtani, és június 3-tól lehet beadni a pályázatokat.

Forrás: Zalai Dombhátaktól a Vulkánok Völgyéig LEADER Egyesület, www.zaol.hu

Cikk megosztása