Március 1-jén létrejöttek a jászsági kistelepülések közös hivatalai. Az önkormányzatok jellemzően arra törekedtek, hogy a lehető legkevesebb változás történjen a lakossági ügyintézések rendjében. Legelőször Pusztamonostor alakított ki együttműködést a közeli város, Jászfényszaru hivatalával. Azóta minden érintett település megállapodott társönkormányzatokkal a közös hivatal fenntartására. Szűcs Lajos, Jászboldogháza polgármestere elmondta, hogy a hozzájuk legközelebb eső, kétezer főnél kevesebb lakossal rendelkező Jásztelekkel állapodtak meg. Minden hivatali munkatárs álláshelyét megőrizték, a Jásztelekről érkező jegyző pedig heti két alkalommal látja el a kistelepülésen feladatait. A napi működésben mindez nem jelent alapvető változást – tette hozzá, a dologi kiadásokra éves szinten mintegy ötmillió forintot kell az állami finanszírozás mellé saját forrásból biztosítani.

Jászfelsőszentgyörgy önkormányzata Jászágóval állapodott meg, a gesztor önkormányzat Felsőszentgyörgy. Zelenai Tiborné polgármester elmondta, hogy feladataik ellátásához minden hivatali dolgozó álláshelyét megőrizték. Jászszentandrás és Jászivány már korábban létrehozott körjegyzőségének alapító dokumentumait alakították át úgy, hogy az megfeleljen a közös hivatal törvényi szabályzóinak – közölte Banka Ferenc, Jászszentandrás polgármestere.

Forrás: Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete, szoljon.hu

Cikk megosztása