Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága „A társadalmi felzárkózás szakpolitikai eszközeinek fejlesztése, területi együttműködések esélyegyenlőség-elvű fejlesztésének modellezése a közszolgáltatások terén” címmel rendezett műhelymunkát. A rendezvény - a Türr István Képző és Kutató Intézettel együttműködésben - a foglalkoztatáspolitika terén összegyűjtött jó gyakorlatok bemutatására, összefüggések feltárására, a koordinációval kapcsolatos tapasztalatok megosztására vállalkozott. A projektgazdák összesen tizenegy alkalommal szerveznek műhelymunkát azzal a céllal, hogy biztosítsák a projekt minél hatékonyabb megvalósítását közös párbeszéd és szakmai vélemény kialakításával. Munkájuk során jó gyakorlatokat gyűjtöttek az elmúlt húsz évből, amelyekből koordinációs módszertani tanulmányfüzetet állítottak össze (letölthető ide kattintva). Megvizsgálták, hogy a kapcsolódó jogszabályok mennyire segítik a társadalmi felzárkózást, amelynek eredményeképpen 205 jó gyakorlat gyűlt össze, 189 jogszabályt és 433 helyi szintű jogszabályt vizsgáltak felül, valamint 384 módosítási javaslat született a különböző jogszabályok tekintetében.

A megrendezett műhelymunkán többször is elhangzott, hogy a társadalmi felzárkózást nem lehet pusztán gazdasági vagy szociális célnak tekinteni, átfogóan kell megjelennie az intézkedésekben. Az előadások után három szekcióban ismerhették meg a résztvevők a Társadalmi Megújulás Operatív Program nyújtotta támogatási lehetőségeket, a Széchenyi Programirodák rendszerét, valamint az e-Magyarország pontok társadalmi hatásait és az általuk nyújtott szolgáltatásokat.

A programról bővebb információ a http://arop119.kormany.hu/index honlapon érhető el.

Forrás: NAKVI

Cikk megosztása