Gyenesdiás általános és művészeti iskolájának hagyományos Gergely-napi fesztiváljára Vas, Somogy, Veszprém és Zala megye 27 településéről 39 intézmény általános iskolás tanulói neveztek öt művészeti ágban. Az ipar- és képzőművészet tanszakokra már korábban elküldték a pályamunkáikat, míg a drámajáték, vers- és prózamondás, néptánc és népdaléneklés bemutatókra összesen 550 fellépőt regisztráltak.

„Nagy örömöt jelent számunkra, hogy ennyi gyerek foglalkozik szabadidejében művészetekkel és e napon bizonyosságot adnak felkészültségükről” – mondta Csordásné Fülöp Edit. A rendezvényért felelős pedagógus köszönetet mondva felkészítőknek, a rendezvény lebonyolításában közreműködő kollégáknak, a támogató önkormányzatnak, szülőknek és vállalkozóknak.

Az idei fesztivál népdalversenye, majd a megyei népdalverseny, amelyet szintén Gyenesdiáson rendeznek, a történelmi Zala vármegye területén tevékenykedő idősebb Horváth Károly népdalgyűjtő születésének nyolcvanadik, halálának tizenötödik évfordulója jegyében folytak. Az apa tevékenységét folytató fiú, ifj. Horváth Károly, a népművészet ifjú mestere, népzenész, népzenegyűjtő a népdal zsűri tagjaként is kiemelte: „nagy öröm számomra, hogy e gyenesdiási fesztiválon évről-évre minőségibb produkciókat láthatunk. Köszönet a helyieknek, közösségeknek, külön Csordásné Editnek, aki zászlóvivője népdalkincsünk ápolásának és a hasonló rendezvényeknek.”

Az egyéni és csoportos díjak mellett a legjobban teljesítő intézmények a tanszakok vándorkupáit vihették el. Drámajáték tanszakon a Csesztreg és Lovászi iskolák közös csoportja, iparművészetben a Salomvári Általános Iskola, képzőművészetben rezi Család Általános Iskola volt a legjobb, míg néptáncban és népdaléneklésben a házigazda gyenesdiásiak őrizhetik egy évig a vándorkupát. A gyenesdiási tanulók a „Szent Gergely doktornak, híres tanítónknak az ő napján” kezdetű dallal és játékkal elevenítették fel a Gergely-járást.

Forrás: Zalai Dombhátaktól a Vulkánok Völgyéig Egyesület, zaol.hu

Cikk megosztása