Az enyingi járás székhelyén tartott fórumon Pirtyák Zsolt lajoskomáromi polgármester a hátrányos helyzetű dél-mezőföldi települések pozitív diszkriminációját szorgalmazta, Köő Péter, Mezőkomárom első embere a pályázatok önrészének biztosításához kért segítséget, Tóth Teréz, a Mezőföld Helyi Közösség elnöke pedig arról beszélt, hogy a vidékfejlesztési döntések maradjanak helyben. Pődör Gyula, Enying polgármestere örömének adott hangot, hogy ismét mozgás tapasztalható a szakorvosi rendelő körül. A területfejlesztési feladatokról és lehetőségekről Pleizer Lajos, a Fejér Megyei Közgyűlés alelnöke tartott vitaindítót, aki egyebek között kitért a dégi Festetics-kastély és parkja revitalizációjára, a várható enyingi intézményfejlesztésekre, valamint a térség kiváló mezőgazdasági adottságaira.

 

A megyei területfejlesztési koncepció készítésének menetét, a további feladatokat Vaszócsik Vilja, a VÁTI Nonprofit Kft. szakmérnöke ismertette, Balsay István elnöki tanácsadó hangsúlyozta, hogy a megyei közgyűlés támogatja Enying és Sárbogárd, illetve a környező települések szabad vállalkozási övezetbe való besorolását.

 

Forrás: MEZŐFÖLD Helyi Közösség Egyesület, fmh.hu

Cikk megosztása