Mezőberény történetének egyik legjelentősebb, az elmúlt néhány év legnagyobb fejlesztése fejeződött be a geotermikus rendszer átadásával, hangsúlyozta a beruházás átadóünnepségén Siklósi István polgármester. Mint mondta, az egész város hasznára szolgáló fejlesztés készült el, amely 20 közintézmény, 20 épület fűtését biztosítja. A polgármester kiemelte Erdős Norbert kormánymegbízott, országgyűlési képviselő segítségét a pályázat megvalósításában.

„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön” – idézte az ősi indián mondást beszédében Erdős Norbert, aki a környezettudatos gondolkodás, az újszerű, de előremutató életfelfogás fontosságára hívta fel a figyelmet. Hangsúlyozta, hogy egyrészt a várhatóan 6-8 év alatt megtérülő beruházás fontos lépés a gazdaságos, környezetbarát fűtés kialakítása felé, másrészt pedig az ország szempontjából is fontos, hiszen hazánk európai uniós kötelezettségként vállalta, hogy növeli a megújuló energiák felhasználásának arányát.

Mezőberény geotermikus rendszere több mint 410 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatással épült meg. A 2010 decemberében elkezdődött beruházás során egyebek mellett egy több mint 2000 méter mély termelő és visszasajtoló kutat létesítettek, kialakítottak egy szivattyú- és gépházat, valamint új villamosenergia-infrastruktúrát építettek ki.

A projektnek köszönhetően a település közintézményei a polgármesteri hivataltól a múzeumon, a művelődési házon és az idősek klubján át több iskolaépületig olcsóbb, környezetbarát fűtési energiaellátáshoz jutnak. A program legfőbb célja az volt, hogy a városban érintett közintézményeinek eddig földgázra épülő fűtését és melegvíz-ellátását a lehető legnagyobb arányban a helyi termálvíz energiájával váltsák ki.

Az elvárások szerint az önkormányzat által befektetett pénz a megspórolt földgázdíj és a termálrendszer összes üzemeltetési költségének különbségéből 6-8 éven belül megtérül.

Forrás: Körös-Sárréti Vidékfejlesztési Egyesület, beol.hu

Cikk megosztása