Befejeződött a csóti hadifogoly- és leszerelőtábor emlékszobájának felújítása. A renoválást LEADER pályázat segítségével és saját forrásból valósították meg. A munkálatokat követő avatóünnepséget december 1-jén tartották a faluba, amelyen sok helyi részt vett.

Összesen 2,7 millió forintba került a 39 éve létrehozott emlékszoba belső felújítása, amelynek részeként nemcsak magát a gyűjteményt, hanem a helyiséget is renoválták. A Somló-Marcalmente-Bakonyalja LEADER Helyi Akciócsoport pályázatából olyan eszközöket is sikerült beszerezni, amelyekkel az önkormányzat a Kakukk-hegyen lévő hadifogoly-temető gondozását is korszerűbben el tudja végezni.

Az ünnepségen levetítették az a filmfelvételt, amelyet a 39 évvel ezelőtti avatáson készített Lukács László, a község akkori és jelenlegi háziorvosa, valamint azt a videót is bemutatták, amely a csóti hadifogoly – és leszerelőtábor történetét foglalja össze a fellelhető források alapján.

Az eseményen Kékesi István polgármester elmondta, hogy az épület külső felújítását is tervezik pályázati forrásokból.

Forrás: Somló-Marcalmente-Bakonyalja LEADER Akciócsoport Közhasznú Egyesület, csotkozseg.hu

Cikk megosztása