A pénteki zárókonferencián az előadók a projektidőszak eredményeit értékelték. A programban összesen 31 magyar és szlovén étterem vett részt. A kapott támogatás azonban a szakemberek szerint önmagában nem elég, a múltban ugyanis sok jó kezdeményezés fulladt ki azért, mert a támogatott időszak után nem volt senki, aki felvállalta volna a folytatást.

Virágh Rudolf, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkárja elmondta: nagyon fontos, hogy fenntartható projekteket alakítsunk ki, biztosítani kell a projektek hosszú távú fenntarthatóságát.

A projekt során nemcsak termékbemutatókat tartottak, hanem szakmai találkozókat is szerveztek a térség vendéglátós szakembereinek, tematikus napokon segítették a saját arculatú étlapok megtervezését. A szakemberek szerint a jogszabályok könnyítésével, kevesebb adminisztrációval még vonzóbbá lehetne tenni a pannon térség gasztronómiai kínálatát.

Kovács Vince, a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke hangsúlyozta, hogy a projekt egyik legfontosabb célja a hagyományos ételek visszahonosítása volt, amelyek egészségesek, és már-már kezdtek feledésbe menni.

A magyar-szlovén határmenti térség gasztronómiai kínálata erős. A vendégek érdeklődésére elsősorban azok a termékek számíthatnak, amelyek egyértelműen köthetők a helyi hagyományokhoz. A gomba, a gyümölcsök, a méz és a tökből készített élelmiszerek komoly turisztikai vonzerőt jelentenek.

Forrás: Őrség Határok Nélkül Egyesület, gotthardtv.hu

Cikk megosztása