Pintér Sándor belügyminiszter elismerést adott át az idei Európai Falumegújítási Díjat elnyerő Kunsziget és Újszilvás polgármestereinek hétfőn Budapesten.

A két település azt követően pályázott az európai díjakra, hogy elnyerték a jogot a Belügyminisztérium és a Vidékfejlesztési Minisztérium által közösen meghirdetett 2012-es Magyarországi Falumegújítási Díj pályázaton Magyarország képviseletére.

A Győr-Moson-Sopron megyei, 1260 lakosú Kunsziget „a falumegújítás egyes területein elért különleges teljesítményekért” címet nyerte el az európai szervezettől. A miniszteri elismerést hétfőn Lendvai Ivánné polgármester vette át.

Az ünnepségen levetítették azt a filmet, amely a községben az utóbbi két évben végrehajtott felújításokat ismerteti. Egyebek mellett egy templomot, a plébániát, a hidat, a kultúrházat és a piacteret is felújították, főként európai uniós pályázatok révén.

A Pest megyei, 2800 lakosú Újszilvás ökofalu „a kiemelkedő minőségű, fenntartható komplex falufejlesztésért” érdemelte ki az európai díjat; a Belügyminisztérium elismerését az ünnepségen Petrányi Csaba polgármester vette át.

A községet bemutató filmben kiemelték, a településfejlesztési célként megfogalmazott energiafüggetlenség elérésére jelentős lépést tettek a vízerőmű megújításával, illetve a tavaly átadott naperőmű kiépítésével. Elhangzott, ezeknek a fejlesztéseknek az eredményeként a község hő- és villamosenergia- igényének csaknem egészét a megújuló energiaforrások biztosítják.

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az átadó ünnepségen a településfejlesztés lehetőségeiről szólva kiemelte a településvezető és a közösség szerepét, hozzátéve: reméli, hogy Kunsziget és Újszilvás példái inspirálni fogják a többi magyarországi települést is.

A Belügyminisztérium tájékoztatása szerint az 1990-ben alapított Európai Falumegújítási Díj célja azoknak a települési közösségeknek a felkutatása és díjazása, amelyek kimagasló és példaszerű színvonalon végzik fejlesztéseiket. Az Európai Vidékfejlesztési és Falumegújítási Munkaközösség által kétévente odaítélt díjat az idén szeptemberben vehette Kunsziget, és mivel Újszilvás a hazai mezőnyben alig maradt le tőle, a központi bírálóbizottság döntése szerint szintén képviselhette hazánkat az európai mezőnyben.

A pályázat lebonyolításához idén először a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat is csatlakozott régiónként egy-egy millió forintos összeggel, amelyet az elkészült, megfelelő színvonalú tanulmányok megvásárlására lehetett fordítani.

Forrás: kormany.hu/MTI, A falu

Cikk megosztása