A soha meg nem történt jugoszláv invázió ellen létrehozott, már kiépítése pillanatában funkciótlan bunkerrendszerrel csalogat sikeresen turistákat a mai szlovén és horvát határtól is csak pár kilométerre található Páka. A Zala megyei község mellett meglátogathatóak a hidegháborús korszak vasbeton mementói, a falu frissen felújított művelődési házában pedig meg lehet tekinteni az állandó kiállítást, ami a déli határvédelmi rendszer kiépítésének terveiről, építésének körülményeiről és megvalósulásának szakaszairól ad teljes képet, mesélte Lukács Tibor polgármester.

„A »Vizek hátán, dombok ölén, bunkerek mélyén« elnevezésű turizmusfejlesztő akcióprogramhoz kapcsolódva, a napjainkra itthon és Európában is egyre népszerűbbé váló bunkerturizmus kiszolgálására megtisztítottuk a bunkereket és a futóárkokat és információs táblákkal láttuk el az erődrendszer maradványait. Emellett a művelődési házban elhelyeztük a Hadtörténeti Intézettől és Múzeumtól kapott, »A magyar Maginot« című kiállítási anyagot” – mondta el a község polgármestere.

„A tárlatot és a bunkereket a szezonban nagyon sokan felkeresték” – folytatta a település vezetője. A LEADER-projekt részeként mintegy hétmillió forint felhasználásával a tárlatnak helyet adó művelődési házban sikerült felújítani a több mint négy évtizedes vizes blokkokat, büféhelyiséget alakítottak ki, elvégezték a falburkolást, dekoratív álmennyezetet készítettek, a kiállítási termeket pedig új burkolattal látták el. A kiállítás anyagának bővítéseként tárolószekrényeket készíttettek. „Jelenleg a színházterem közel kétszáz székének kárpitozására keresünk megoldást és akkor a rekonstrukció – a szigetelés kivételével – teljesnek tekinthető” – közölte a polgármester.

Az óvoda szigetelését, vizesblokkjainak felújítását, nyílászáróinak cseréket is pályázattal oldották meg, a sportpálya sarkára pedig egy kis szabadtéri színpadot építettek, hogy a búcsúi és egyéb nagy rendezvények, szórakoztató programok, műsorok lebonyolítása gördülékeny lehessen.

Forrás: Zala Zöld Szíve Vidékfejlesztési Egyesület, ZalaMédia Online

Cikk megosztása