Kisdobsza szüreti mulatsággal búcsúztatta a nyarat október 13-án, amelyen részt vett község és a szomszédos települések lakossága is. Helyi termékek vására, szüreti felvonulás és különféle kulturális programok biztosítottak kikapcsolódást az érdeklődők számára.

Kacsótán idősek napja címmel szerveztek programokat a lakosság részére szintén október 13-án. A szórakozásról helyi amatőr kulturális és hagyományőrző csoportok fellépései valamint egy operett műsor gondoskodott.

Ugyanezen a napon Szentlászlón már az ötödik alkalommal rendezték meg a Kukoricás nap elnevezésű gasztronómiai eseményt, ahol minden a tengeri körül forgott. A Csuhémúzeumban kézműves foglalkozások, csuhéból készült alkotások, míg az udvaron helyi termelők portékái várták az érdeklődőket. Közben a látogatók kukoricából készült ételeket kóstolhattak, majd a délután folyamán gyermekműsorokat, barátságos futballmérkőzést és kulturális programokat is meg lehetett tekinteni. A műsorok este a sportcsarnokban folytatódtak, ahol a kukoricáról készült fotókiállítás mellett néptánccsoportok fellépései szórakoztatták a résztvevőket. A rendezvényt fény-, tűzi- és vízi játék zárta.

Október 21-én a térség egyik legkiemelkedőbb és sok éves múltra visszatekintő, kézműveseket tömörítő eseményét, a XXVIII. Vendel napi búcsút rendezték meg, amellyel elsősorban a hagyományos kézműves termékek iránt érdeklődő családokat célozták meg. A búcsú fő célja a tradicionális népi kismesterségek, helyi termék előállítók, biogazdák termékeinek bemutatása, népszerűsítése, a kiegészítő produkciók segítségével a régi vásári hangulat visszaidézése, és a Magyarlukafai Néprajzi Műhely tevékenységének ismertté tétele volt. Nagyjából 6-7000 látogató és több mint 130 kézműves, helyi termék előállító vett részt a rendezvényen, így idén a Vendel napi búcsúk történetének legnagyobb látogatottságú programját tartották meg.

Mindegyik rendezvény az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap által társfinanszírozott LEADER támogatás segítségével valósult meg.

Forrás: Szinergia Egyesület

Cikk megosztása