A késő barokk stílusú épület pályázati forrásból, az egyházkerület támogatásának és a közösség összefogásának jóvoltából bújhatott új köntösbe. A 19. század elején épült református templom utoljára 2003-ban esett át egyházkerületi segélyből komolyabb felújításon, a helyreállítási munkák azonban nem hoztak hosszú távú eredményt, hiszen a falak vizesedése tovább folytatódott. Az épületet végül az Európai Unió és a magyar kormány által, a Darányi Ignác Terv Új Magyarország Vidékfejlesztési Program támogatásával közel tízmillió forintból sikerült helyreállítani.

„Olyan beavatkozás történt a falakon, és a csatornavíz-elvezetésben, amely következtében reményeink szerint a jövőben nem okoz gondot a vizesedés. Emellett a templomot belülről teljesen lefestették, a harangtorony pedig új tetőt kapott” – részletezte a helyreállítási munkákat Baksy Mária. Mint az Abaúji Református Egyházmegye esperese, egyben a gyülekezet lelkésze elmondta, a felújítási munkák összekovácsolták a 39 főből álló közösséget. „Érezzük a fogyást a térségben, ám egy-egy ilyen esemény új lendületet ad az embereknek. Szükség van arra, hogy a hitünket, a hitvallásunkat megtartsuk, megéljük abban a közösségben, ahol élünk, és tartsuk a kapcsolatot az elszármazottakkal, nem felejtve el gyökereinket” – fogalmazott.

„Uram szeretem házadat, ahol laksz, dicsőséged lakóhelyét!” - idézte a 26. zsoltár 8. versét a hálaadó alkalmon tartott igehirdetésében Csomós József. A Tiszáninneni Református Egyházkerület vezetője kiemelte: Isten szándéka az, hogy az Ő háza ne életünkön kívüli, egynapos dolog legyen, hanem váljon mindennapjaink részévé. „A megújult templom a szeretetetekről beszél. Isten igéje most arra biztat és bátorít, hogy ez a szeretet legyen meg holnap és holnapután is. Az életeteknek, a hétköznapjaitoknak, a mindennapi gondolkodásotoknak váljon részévé a templom, mint minden más, amit szerettek” – mondta. A református püspök hangsúlyozta: Isten hajléka menedék nyomorúság idején, nemzedékről nemzedékre: „Isten háza a menedékem, a biztonságom, a nyugalmam, az erőmerítés helye, a reménység forrása.”

Ábrám Tibor, a Tiszáninneni Református Egyházkerület főgondnoka köszöntőjében elmondta, a megújult templom reménységet ad a csobádi református gyülekezet számára. Rávilágított, hogy a templom felújítása a közösség lelki épülését szolgálja. Köszöntőt mondott továbbá Ódor Ferenc országgyűlési képviselő, Szabó László, az Abaúji Református Egyházmegye főgondnoka, a jelenlévő lelkipásztorok pedig egy-egy igét helyeztek a gyülekezet tagjainak szívére.

Forrás: Abaúj LEADER Egyesület, tirek.hu

Cikk megosztása