A Vértes-Gerecse Közösség 2011-ben vette fel a kapcsolatot a szlovákiai Hídverő Társulással. Azóta a két fél sikeresen megvalósította közös programjukat, amely az idén májusban zajlott le egy háromnapos szakmai tanulmányút részeként. A látogatásra a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózattól kaptak támogatást. A két szervezet azóta is folyamatosan kapcsolatban van egymással, további közös pályázati lehetőségeket keres és szeretne megvalósítani. Így volt lehetőségük megszervezni azt a konferenciát is, amelyre a Visegrádi Alapból nyert el támogatást a szlovák fél, a Vértes-Gerecse Közösség pedig szervező és fogadó partnerként vett részt a projektben.

A projekt részeként október 17-én a szlovákiai Dunaradványban (Radvaň nad Dunajom) találkoztak a négy visegrádi ország képviselői egy szakmai workshopon, ami bemutatkozással kezdődött. A cseh küldött az országban alkalmazott termék védjegyről, annak bevezetéséről és előírásairól beszélt, a lengyelek delegáltja egy klaszterhálózat kiépítésén dolgozik, a szlovákok pedig – akik több LEADER Helyi Akciócsoportot (HACS-ot) képviseltek – a magyarokhoz hasonlóan a LEADER forrásokat szeretnék minél hatékonyabban lehívni.

A projekt másnap, október 18-án konferenciával folytatódott Tatán, ahová több szervezet is meghívást kapott. Elsőként Viera Juricová tartott előadást a Nyitra megyei LEADER csoportokról és a szlovákiai vidékfejlesztési támogatásokról, ahol nem egyszerre, hanem sorozatosan alakulnak meg a LEADER HACS-ok, ezért a támogatás is más formában jut el hozzájuk. Ugyan minden HACS önálló stratégiát készít, de az ottani vidékfejlesztési minisztérium nem minden stratégiát hagy jóvá, ezért bizonyos csoportok csak kisebb összegű vidékfejlesztési forrásokat tudnak igénybe venni közvetlenül a megyétől.

A következő előadó Marcin Jablonski volt, aki Lengyelországban végzi munkáját és klaszterek kialakításával foglalkozik. Több nemzetközi projektben részt vett már, és szívesen segít a V4 országok együttműködésében is. Csehországból Kateřina Čadilová mutatta be a térségek és termékek védjegy rendszerét: milyen előnyökkel járnak, milyen lehetőségeket tartogatnak azoknak, akik használják is a térségi védjegyeket. Látványos kiadványa alapján az ország több régiójában, térségében hasonló megjelenésű, de mégis más emblémákat alkalmaznak az adott térség eladható „termékeire”.

A szünet után a magyarországi tapasztalatokat mutatta be a Bakonyalja-Kisalföld Kapuja a Duna-Pilis-Gerecse Vidékfejlesztési Egyesület munkaszervezet-vezetőivel együtt. Végül a szervezők, a szlovákiai LEADER csoportok következtek: elsőként az Alsó-Csallóközi Társulás, majd a Hídverő Társulás részéről Duka Gábor, Karva (Kravany nad Dunajom) község polgármestere beszélt, végül egy nemrég alakult LEADER csoport, a Žibrica elnöke mutatta be szervezetét.

Az utolsó nap a delegáció két, a Vértes-Gerecse Közösség működési területéhez tartozó településre, Tardosra és Vértestolnára látogatott, ahol megtekintették a vidékfejlesztési forrásokból megvalósított tájházakat, és ismerkedtek a magyarországi települések működésével, mindennapjaival.

A Vértes-Gerecse Közösség reményét fejezte ki, hogy további nemzetközi együttműködésekben is lesz alkalma részt venni, ezért szeretné fenntartani a kapcsolatot nemcsak a Hídverő Társulással, hanem az újonnan megismert szervezetekkel is.

Forrás: Vértes-Gerecse Közösség

Cikk megosztása