A Nemzeti Agrárszaktanácsadási Képzési és Vidékfejlesztési Intézet nyílt pályázatot hirdet a 2012. november 9. és december 21. napjai közötti időszakban, péntekenként tartandó „Vidék Mustra – Termelői piac a főváros szívében” elnevezésű rendezvényen való részvételre vidéki termelők részére, illetve a 2012. december 7., 14., 21., 28. alkalmakra kézművesek és kézműves élelmiszert készítők részére.


Kiíró:
NAKVI

A pályázat célja: megjelenési lehetőséget kínálni az ország bármely területéről érkező kistermelők, bio termelők, hungarikumot előállító élelmiszer manufaktúrák, kézművesek és kézműves élelmiszert készítők számára, akik úgy érzik, saját készítésű minőségi, kreatív termékeikkel hozzájárulnak a Vidék Mustra további sikeréhez. A rendezvény célja, hogy a vidék értékei, étkei folyamatosan jelen legyenek a főváros szívében, és lehetőséget biztosítson arra, hogy a budapestiek és a turisták itt is megismerkedhessenek a vidéki kultúrával, gasztronómiával és a magyar kézműves mesterségekkel.

Termelők számára a jelentkezés alapfeltétele, hogy a termékeit Magyarországon, magyar alapanyagokból állítsa elő és magyar cimkével lássa el.

Kézművesek számára a jelentkezés alapfeltétele, hogy a termék Magyarországon készüljön, karácsonyi ünnepkörhöz kötődő, vagy attól eltérő, de ahhoz méltó minőségi kézműves áru legyen.

A jelentkezés feltétele, hogy az árusító kötelezettséget vállal arra, hogy pavilonját megfelelő mennyiségű és minőségű áruval tudja ellátni a rendezvény teljes időtartama alatt (reggel 8:00 – délután 18:00-ig), valamint vállalja, hogy a felutazás költségeit fedezi.

Jelentkezni csak elektronikus úton lehet a PÁLYÁZATI ADATLAP kitöltésével 2012. október 31. 24.00 óráig.

Kizárólag a hiánytalanul kitöltött pályázatokat áll módunkban befogadni.

Hiánypótlásra nincs lehetőség.

A pályázattal kapcsolatos kérdéseket a [email protected] címen fogadjuk.

Jelentkezni lehet: egész, illetve fél pavilonra.

1 db pavilon mérete:
• magassága: 2420 mm
• szélessége: 3700mm
• mélysége: 1570mm
• pult magassága: 720mm
• pult szélessége: 620mm

A rendezvény adatai:

Helyszín: Vidékfejlesztési Minisztérium árkádja alatt
1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 11.

Időpont: 2012. november 9. és december 21. napjai között péntekenként

Nyitva tartás: péntek 8:00 – 18:00

Jellege: ingyenes szabadtéri rendezvény

Közönség: közel 2000 látogató

Elhelyezkedés: összesen 30 pavilon

Standok ára: I. kategória: fél pavilon bruttó: 12.700 Ft

II. kategória: egész pavilon bruttó: 19.050 Ft

Kisebb hely esetén a bérleti díj arányosan csökken.

A pavilonok bérleti díja tartalmazza:

• a „Vidék Mustra – Termelői piac” elnevezésű rendezvényen eddig is használt pavilonakat
• a rendezvény széleskörű kommunikációját
• a tér folyamatos takarítását
• a vásár látogatóitól elzárt mosdókat
• áramellátást
• a rendezvény állandó felügyeletét
• ingyenes parkolási lehetőséget

Figyelem!

• A Kossuth Lajos térre való behajtási engedélyt a nyertes pályázónak kell igényelni a BKK internetes felületén.

• A rendezvény szinvonalához mérten, rendezett, lehetőség szerint népies jellegű ruhában jelenjenek meg.

A pályázat elbírálásának menete:

A NAKVI a rendezvény főszervezőjeként szakmai bíráló bizottságot állít fel a beérkezett pályázatok elbírálására. A sikeres jelentkezők értesítésére november 5-ig kerül sor. A bíráló bizottság döntéséhez kiegészítő dokumentumokat kérhet be írásban.

Fizetési feltételek:
A pavilon bérleti díjának megfizetése alkalmanként a helyszínen történik.
Fizetés módja: készpénzzel, melyről a számlát a helyszínen állítjuk ki.

Kérdéseit a következő e-mail címre várjuk: [email protected]

A JELENTKEZÉS HATÁRIDEJE: 2012. OKTÓBER 31.

Cikk megosztása