A siklósi székhelyű Dr. Horváth Béla Környezetvédő és Érdekvédő Egyesület konzorciumi partnereivel, a Tehetség-Vár Társadalomtudományi Egyesülettel és az Együtt a Kémes Körzet Gyermekeiért Alapítvánnyal egy pályázat elnyerése révén célul tűzte ki a gyermekek és fiatalok társadalmi integrációjának elősegítését Siklóson és Kémesen.

Az egyesület és partnerei mindkét helyszínen létrehoztak egy-egy Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodát, amelynek célja, hogy olyan közösségi teret biztosítson, ahol a fiatalok és a fiatal felnőttek helyet, lehetőséget kapnak közösségi kezdeményezéseik kidolgozására, megvalósítására, azok gyakorlására.

Az irodák olyan térként is funkcionálnak, ahol a fiatalok találkozhatnak kortársaikkal, barátaikkal és felkészült segítő szakemberekkel, tanácsadókkal. Szolgáltatásai, programjai a célcsoport tagjai számára megkülönböztetés nélkül elérhetők, illetve igénybe vehetők, azokba a gyermekek és a fiatalok diszkrimináció nélkül bekapcsolódhatnak. Az ifjúsági információs szolgáltatások ingyenesek.

A tanácsadó és információs iroda mellett számos közösségalkotó tevékenységben, foglalkozáson vehetnek részt a fiatalok, gyermekek. Az egyesületek munkaerő-piaci, pályaorientációs, párkapcsolati tanácsadást szerveznek, ahol felkészült szakemberek segítik az ifjakat. Emellett számos, többek között honismereti, sport-, film-, zeneklub, valamint műhely (pl. média, természetvédelem, tánc, kézműves) tevékenységeibe is bekapcsolódhatnak az érdeklődők.

A konzorcium beindítja a Tenkes Önkéntes Programot, amely során tíz fiatal akkreditált 60 órás képzésen ismerkedik meg az önkéntes kultúrával, valamint képesség- és kompetenciafejlesztő gyakorlatok révén felkészítik őket a gyakorlati önkéntes munkára. A cél, hogy a projekt befejeztével maguk az önkéntes fiatalok vegyék kézbe az egyes programelemek fenntartását, így játszva közösségépítő szerepet a helyi társadalomban.

A rendszeres programok mellett több olyan rendezvényt is tartanak, amelyek egyaránt szolgálják a tájékoztatást, a társadalmi integrációt és a társadalmi távolságok csökkentését.

Cél továbbá egy olyan fórum, a Siklósi Ifjúsági Kerekasztal létrehozása is, amelynek rendszeres programjain a fiatalokkal foglalkozó szakemberek tapasztalatot cserélhetnek, együttműködéseket alakíthatnak ki, közös terveket, programokat dolgozhatnak ki annak érdekében, hogy a fiatalokkal kapcsolatban felmerülő problémák átfogó megoldása valósulhasson meg.

A konzorcium a projekt során szeretne Siklós és környéke intézményeivel és civil szervezeteivel is együttműködni, akárcsak a társadalom más szegmenseivel is a végső cél, az önálló életvitelre képes, kötelességeit ellátó és jogaival élő fiatal nemzedék nevelése érdekében.

Forrás: Dél-Baranya Határmenti Települések Egyesülete, sikloshirado.hu

Cikk megosztása