Ünnepi műsorral, kiállítással és szentmisével adták át a külső felújítási munkák után a százhetvenhat éve Szent Márton tiszteletére szentelt katolikus templomot a múlt hét végén. Az ünnepség nyitányaként Márfi Gyula veszprémi érsek az épületet körbejárva megszentelte a felújított templomot, Isten áldását kérve a templomra, a megszépítésért dolgozókra és a templomban imádkozókra.

A felújítás történetét Némethy Kornélia Éva, a munkát szervező Óbudavári Alapítvány az Emberért, Családért, Községért és a Hazáért elnöke foglalta össze. „Nagyon akartuk, hogy Óbudavár kistemploma büszke legyen felújított külsejére” – mondta. Teljes külső felújítást végeztek – újravakolták a falakat, kijavították a torony vakolatát, megoldották a vízelvezetést, lecserélték a tető héjazatát és a korhadt tartógerendákat, ablakokat, villámhárítókat. Emellett kijavították a keresztet, felújították a főbejárati kaput, az ajtót és a kerítést, parkosítottak, valamint kerékpártartókat alakítottak ki és emlékművet állítottak, mondta el többek között az elvégzett munkákról. A szervezet vezetője hosszan sorolta a megbízás alapján vagy önkéntesen az építést segítők nevét, külön is köszönetet mondva Márfi Gyula érseknek, Bodor Antal polgármesternek, és Gerencsér Violának, aki társadalmi munkában intézte el az adminisztrációs feladatokat.

Az ünnepségen a Magyar Tenger Dalkör énekelt több dalt, köztük a karnagy és kísérő Némethy Kornélia Éva egyik szerzeményét Óbudavár kistemploma címmel. Az ünnepség a helyi iskolások archaikus imádságával folytatódott, majd Márfi Gyula érsek celebrált szentmisét, amiben orgonán C. Tóth Zoltán, a keszthelyi Magyarok Nagyasszonya-templom karnagya működött közre.

A falu, illetve az alapítvány a felújítási munkához 15 millió forint támogatást kapott a Darányi Ignác Terv Új Magyarország Vidékfejlesztési Programból. A sok egyéni adakozó és segítő szervezet mellett a Veszprémi Érsekség kétmillió forinttal, a Balatoncsicsói Római Katolikus Egyházközség 150 ezer forinttal segítette a januárban kezdődött munkát.

A felszentelő ünnepséghez kapcsolódva kiállítást rendeztek a felújítás során készült képekből, valamint a Balaton-felvidék régi templomait bemutató fotókból.

Forrás: Éltető Balaton-felvidékért Egyesület, Veszprém megyei Napló

Cikk megosztása