Régi álma valósult meg Tiszabábolna önkormányzati vezetőinek: végére ért az orvosi rendelő és védőnői szolgálat épületének felújítása, korszerűsítése. A község önkormányzata egy európai uniós pályázattal csaknem 26 millió forintos támogatást nyert el, amelyet 1,3 millióval kiegészítve az elmúlt egy év alatt felújította az épület helyiségeit. Akadálymentesség tették az alap szakellátás céljait szolgáló épületet, megújultak a helyiségek, új nyílászárókat szereztek be, kicserélték a villamoshálózatot, hőszigetelési munkálatokat végeztek, és átépítették a tetőt, valamint új orvosi, informatikai eszközöket és bútorokat is beszereztek.

Az átadó ünnepséget szeptember 13-án tartották számos helyi érdeklődő polgár jelenlétében. Az eseményen megjelent Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára, valamint a térség számos településvezetője. A résztvevőket Birinyi Tamás alpolgármester köszöntötte, aki ismertette a pályázat történetét és a beruházás főbb adatait. Ezt követően a Vásárhelyi Pál tagiskola tanulói adtak műsort, majd Hencz Zsolt polgármester mondta el ünnepi köszöntőjét. „Vágyott esemény ez az átadás, amellyel az egészségügyi ellátás megfelelő körülményeket kapott, emellett olyan életmentő műszereket is beszereztek, amelyek a korszerű betegellátás részét képezik” – emelte ki Hencz Zsolt. Kifejezte azt a reményét, hogy a helyi lakosok inkább a megelőzés, mintsem a betegségek miatt keresik majd fel a megújult rendelőt, és köszönetet mondott a segítőknek – közöttük a műszaki vezetőknek, a termelőszövetkezet elnökének és minden közreműködőnek – azért, hogy ezt a projektet eredményesen be tudták fejezni.

Tállai András avató beszédében elismeréssel szólt arról a munkáról, amely nyomán 27 milliós értékkel gyarapodott Tiszabábolna vagyona. A jövőben ugyanolyan fontos szerep hárul az önkormányzatokra, mint eddig, mondta el az államtitkár. Feladatuk közé tartozik a hivatalok és az óvodák fenntartása, a települések közterületeinek karbantartása, és az egészségügyi rendszer átalakítása ellenére az önkormányzatok alapfeladatai közé tartozik majd a háziorvosi szolgálat biztosítása is. Elismerőleg szólt arról a most lezárult beruházásról, amely ez utóbbi feladat körülményeit és feltételrendszerét biztosítja magas színvonalon. Az avatószalagot Tállai András, Hencz Zsolt és Szabó Mária háziorvos vágta át, majd a jelen lévők megtekintették a megújult, 21. századi igényeknek megfelelő épületet.

Forrás: Dél-borsodi LEADER Egyesület, Mezőcsáti Kistérség

Cikk megosztása