2012. szeptember 29-én adták át ünnepélyesen a bujáki „Fecskefészek” vendégházat, amelyre a beruházó a Darányi Ignác Terv Új Magyarország Vidékfejlesztési Programból részesült turisztikai tevékenységek ösztönzése jogcímen több mint 22 millió forint támogatásban. A Nógrád megyei községben található, teljes felújításon átesett régi tornácos parasztház a település belterületén, nyugodt, csendes környezetben található. A beruházás eredményeként kívülről is felismerhetőek a hagyományos építészeti jegyek, azonban a házon belül modern, minden igényt kielégítő berendezés, felszereltség található. Az épületegyüttesben összesen három kétszintes apartman található, amelyek mindegyike külön-külön fűthető. Minden apartmanban saját fürdőszoba és konyha áll a vendégek rendelkezésére.

Az épületegyüttes egy nagyjából 1500 négyzetméteres telken fekszik. A kertben kemence és tűzrakóhely is található, ahol a látogatók elkészíthetik kedvenc ételeiket, a gyermekek pedig hatalmas területen játszhatnak, részükre külön homokozót is kialakítottak. Az ünnepség fényét egy tokaji vonósnégyes klasszikus és modern dallamokat megszólaltató „madaras” élőzenéje, valamint helyi gasztronómiai kóstoló emelte.

Forrás: Cserhátalja Vidékfejlesztési Egyesület

Cikk megosztása