Maklár község önkormányzatának támogatásával az idén is megrendezték a település szüreti felvonulását szeptember 29-én. Az ünnepségen az I. István Általános Iskola diákjai, a községben működő civil szervezetek, köztük a Búzavirág Hagyományőrző Asszonykórus, a testvér település Szádalmás Énekkara és az egri Csicsergő Énekkar tartottak előadást. A felvonulás alatt az általános iskola diákjai mutatkoztak be, a posta előtti téren a Napsugár Óvoda Micimackó csoportja adott rövid bemutatót, és a felvonulók közös össztáncot tartanak. Délután a felállított színpadon folytatódott a műsor. Itt a Napsugár Óvoda, az Általános iskola, az egri Csicsergő énekkar, Szádalmás énekkara, a Búzavirág Népdalkör és a Senior Néptáncegyüttes lépett fel nagy sikerrel. Az este bállal zárult egy étteremben.

A Maklártól északra található Andornaktálya szintén szüreti naptól volt hangos. A sportpályán nagyon sokan voltak kíváncsiak az autókülönlegességekre és motorokra, amelyeket itt egész nap meg lehetett nézni, de egy tiszteletkört a faluban is tettek, kora délután pedig a szüreti felvonulóktól volt hangos a község utcája: a vigadó sereg népviseletben, lovas kocsikkal, traktorokkal indult el. A délutáni programot az óvodások kezdték, majd az asszony- és falukórus, valamint a meghívott hagyományőrző csoportok színesítették. Este rock koncerttel, majd hajnalig retro diszkóval kedveskedtek a kilátogatóknak a szervezők.

Andoktálya északi szomszédján, Ostoroson nagy örömmel és kedvességgel kínálták a hegy levét a hegyközség és az Ostorosi Hagyományőrző és Nyugdíjas Klub tagjai szombaton a falu utcáin, látványos felvonulással ünnepelve az új szőlőtermést. A településen régi hagyománnyal rendelkezik a szüreti mulatság, az ez évi rendezvény azonban számos újdonságot is tartogatott az érdeklődőknek: ezúttal a település nevéhez illeszkedve ostorszépségversenyt és ostorcsattogtató vetélkedőt is rendeztek, a hangulat alapján pedig nem reménytelen a szervezők azon ígérete, hogy hagyomány lesz az eseményből. A muzsikáról ezúttal tehetségkutatók fellépői gondoskodtak, a látványról pedig egyebek mellett a valamikor egyházi uradalom részeként készült Kutyahegyi Pince. Délután az ország számos településéhez hasonlóan Ostoroson is közös koccintásra várták borkedvelőket a „Koccintás 2012” kezdeményezés részeként. A programok sorát retro diszkó zárta.

Forrás: Eger Vidék Kincse Egyesület, heol.hu

Cikk megosztása