Nagy a tömeg október első szombatján a nagymarosi termelői piacon: a kellemes, kora őszt idéző időben sokan mustrálják a helyi termékeket, házi élelmiszereket, kézműves tárgyakat. Gyakran hallani, ahogy helyi és környékbeli eladók, valamint vevők köszöntik egymást, de sok turista is érkezik a vasútállomás és a hajókikötő közt elterülő térre, hogy börzsönyi, visegrádi kirándulásukhoz vagy otthonra vegyenek ennivalót, esetleg használati vagy ajándéktárgyat. Néhányan kerékpárokkal manővereznek a tömegben – ők a közeli, Dunakanyaron végighúzódó bicikliútról érkeztek frissítőért és harapnivalóért, vagy egyszerűen csak kíváncsiskodni az először idén áprilisban megtartott termelői piacra.

A termékkínálatban az alapvető zöldségek és gyümölcsök, háztáji tojás, tej, kolbász és szalonna mellett számos különlegességet találni. Széles a kínálat szörpökből a rostos bioalmalétől kezdve az áfonyán, a szilván és a ribizlin át a somig és a citromfűig. Lekvárokból is hasonlóképp színes a paletta, akár konyakos meggyes, levendulás vagy sütőtökös-narancsos-citromos is található, akárcsak natúr, mandulás vagy diós birsalmasajt. Emellett különféle mézeket, illetve olyan kenyérre kenhető különlegességeket is kínálnak, mint az erdélyi eredetű zakuszka vagy a csicseriborsós padlizsánkrém. Sajtokból sincs hiány, számtalan különféle tehén- és kecskesajtból készült, natúr vagy többek között pirospaprikával, medvehagymával ízesített termék közül lehetett válogatni. Az élelmiszerek mellett dísznövényeket, faragott és kovácsolt tárgyakat, bőrékszereket és kézműves táskákat is vásárolhattak a piacra érkezők.

Az árusok – kistermelői igazolvány tulajdonában – egy egyszerű formanyomtatvány és a helypénz kifizetése standolhatnak a csaknem fél éve nyílt termelői piacon. Kisasztaluknál egy táblára nem csak nevüket, hanem telefonszámukat is kiírják, így személyükkel is felelnek az eladott áruért, a vevők később akár közvetlenül is kapcsolatba léphetnek velük – nem ritkán látni vásárlókat, akik épp mobiltelefonjukba ütik be egy-egy termelő vagy kézműves számát. A legtöbb árus vagy Nagymarosról, vagy a környékről érkezett, de akad, aki például egy Jászberényhez közeli tanyáról utazott fel a Dunakanyar szívébe. „Mert jó a piac” – válaszolja vállat vonva arra a kérdésre, miért éri meg ilyen messziről eljönni ide.

Forrás: NAKVI

Cikk megosztása