A Madzagfalvi Napok programjaira idén is ezrek látogattak ki. Nagy sikert arattak az élő koncertek, és benépesült az Ízek utcája is, ahol ezúttal speciálisan békési alapanyagokból főztek.

A szervezők szerint országos szinten is az utóbbi idők egyik legeredményesebb véradását szervezte meg a Madzagfalvi Napok ideje alatt Barta István Zoltán, a Vöröskereszt területi vezetője. A szombati eseményre kétszázan jöttek el, hogy vérükkel segítsenek. A karitatív szervezetnél még vizsgálják, de könnyen előfordulhat, hogy országos csúcs született, azaz hazánkban még soha ennyien nem adtak vért egy helyszínen, egy alkalommal. A programra ellátogatott Habsburg György, a Magyar Vöröskereszt elnöke is, aki elmondta, a nyári időszakban az elmúlt években mindig kevesebben adtak vért, azonban idénre ez már megváltozott köszönhetően egyebek mellett a kreatív és elismerésre méltó kezdeményezéseknek.

A fizika csodáit bemutató, a Csodák palotáját kicsiben megidéző „Játékos tudomány” című interaktív kiállításon családok sokasága vett részt. A Madzagfalvi Hétpróba az olimpia jegyében zajlott. Jó hangulatban telt a kajakosok látványos lampionos felvonulása, a Belencéres Néptáncegyüttes fellépését pedig táncház követte. Zsúfolásig megtelt a kulturális központ nagyterme az Elszármazottak találkozójára, amelyen mások mellett jelen volt Tóthné Kocsor Mária egykori válogatott kosárlabdázó és Csurka László színművész. A Madzagfalvi Rapid-sakkversenyt is megrendezték: A kétnapos, kilenc fordulós viadalon a felnőtteknél huszonegyen, a gyermekeknél húszan ültek asztalhoz.

Forrás: Körösök Völgye Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület, beol.hu

Cikk megosztása