A közel hatszáz lakosú Komárom-Esztergom megyei községben a 18. században emelték a barokk stílusú épületet, amely a kor építészetének kiemelkedő lépviselője, a morvaországi származású, Magyarországon tevékenykedő Fellner Jakab nevéhez köthető. A tatai uradalom építészéhez a környék számos templomának (Császár, Nagyigmánd, Ászár) megépítése fűződik dokumentáltan, így minden bizonnyal az időben legelső, 1766-71. között emelt vérteskethelyi templom is.

A római katolikus plébániatemplomon legutóbb 2000-ben végeztek jelentősebb, belső felújítási munkákat. Az oltárt nemrégiben renoválták. Az épület állapota így még elfogadató volt, azonban rohamosan romlott, közvetlen környezete pedig elhanyagolt képet mutatott.

A beruházás előtt az épületről részletes építészeti és szerkezeti felmérés, faanyagvédelmi szakvélemény és digitális fotódokumentáció készült, amelyekre a tervezett munkákat alapozták. Maga a fejlesztés három részre tagolódott: az első a külső és belső felújítás volt. Ennek során a tetőszerkezet teljes és a homlokzat részleges helyreállításával, új cserépfedéssel, a vizesedések kezelésével, a falazat külső és belső javításával és festésével, az épület szerkezeti megerősítésével, az ereszek és csatornák cseréjével végeztek, valamint új villámvédelemmel látták el az épületet. A második lépésben a templom környezete következett, amelyet teljesen akadálymentessé tettek: rendezett fás-zöld területet alakítottak ki 700 négyzetméteren, és pihenőhelyeket létesítettek, végül pedig napelemes információs táblákat helyeztek el az épület bejárata előtt.

A projekt szorosan illeszkedik a község fejlesztési elképzeléseihez: az épület a település központi részén található, így a faluközpont fejlesztéséhez kötődik, ráadásul egy országos műemlék épület állagmegóvását szolgálta. A beruházással új munkahelyet is teremtettek, az új munkaerő feladata az épület és környékének fenntartása, gondozása.

Forrás: Bakonyalja-Kisalföld kapuja Vidékfejlesztési Egyesület

Cikk megosztása