Augusztus 25-én kezdődött a 7 Ördög Fesztivál a dél-zalai Gelsén, és már az első nap bebizonyosodott, hogy nem volt ördögtől való az ötlet, hiszen az idén először megtartott rendezvény nagy sikert aratott a helybeliek körében. A fesztivált hagyományteremtő szándékkal tartották meg, miután a hét ördög legendája még ma is élőnek számít. A róluk szóló mondát a kanizsai Thúry Baranta Közösség jelmezes bemutatója elevenítette meg.

„A történet a XVI. századig vissza, amikor Kanizsa környékén is a török garázdálkodott, és csapataik Orosztony felé portyáztak” – mesélte el a mondát Vörös András, a barantások vezetője. „A legenda szerint Gelse határában, a Pokoli-hegyen élt egy Ördög nevű család, amelyet hét fiúgyermekkel áldott meg a teremtő. Amikor a fiúk felcseperedtek, az apjuk a falubeliekkel együtt a portyázó törökök ellen vezette őket. A rajtaütés sikeres volt, a gelseiek lekaszabolták a törököket. Nos, ezt a történetet meséljük el 40 fős jelmezes csapattal” – ismertette a mondát Vörös András.

Fából faragott domborművet is avattak a gelsei parkban. A Doszpoth Ferenc faragó által készített alkotáson éppen az egyik Ördög-legény viaskodik a törökkel, emléket állítva ezzel a szülőfalujukat védő férfiaknak. A rönk hátoldalán a történet rövid leírása is helyet kapott, üzenve: a fiatalság, a bátorság, az elszántság és az összefogás csodákra képes.

A török időket ételekkel és kulturális bemutatókkal is megidézték a szervezők, és külföldi vendégek is érkeztek a településre. „A szerb konyha sok mindent átvett a törököktől, nálunk ugyanis 400 évig uralkodtak az oszmánok” – mondta Brkljac Zeljko, aki nyárson sült dagadóval és keleti birkapörkölttel készült.

A rendezvényem borversenyt is tartottak, a nevezett 15 mintából három arany, három ezüst és öt bronz minősítést osztott ki a zsűri, amely megválasztotta az Ördög Vére címet elnyerő vörösbort is. „Semmi ördögi nincs a borkészítésben, csupán azt tartottam szem előtt, amit egykor apám tanított, azaz: »tartsd tisztán a hordót és a zajos forrás után kezd a fejtést«” – mondta Takács István borosgazda.

A vasárnap a sport jegyében telt, a focipályán a ZTE, az Olajbányász és a gelsei öregfiúk is pályára léptek a bajnoki forduló előtt. A helyi csapat a Páka gárdájával nézett farkasszemet. Zárásként koncert szórakoztatta a közönséget.

Forrás: Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület, Zalai Hírlap

Cikk megosztása