A vidékfejlesztés jelenlegi helyzetéről, valamint a 2020-ig tartó időszak feladatairól tartottak augusztus 17-én nemzetközi konferenciát Balatonkenesén, ahol a tó környékét a Velencei-tó Térségfejlesztő Egyesület LEADER Helyi Akciócsoport és Kurcz Mária, Vereb polgármestere képviselte.

A nemzetközi rendezvényen elhangozott: fel kell gyorsítani a vidékfejlesztési pályázatok elbírálását és az elnyert összegek kifizetését, hogy az önkormányzatok, civilek, vállalkozók hamarabb hozzájuthassanak a fejlesztési forrásokhoz. „Ha felelősséggel akarunk tervezni, akkor ezeket a területi alapon szerveződő egyesületeket nem lehet kihagyni a folyamatból” – mondta Pergő Margit, a rendezvényt szervező Bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület elnöke.

A szakmai fórumhoz kapcsolódóan gasztrofesztivált és helyi termékbemutatót is rendeztek, ahol a balatoni egyesület 22 településének önkormányzatai, civil csoportjai, vállalkozói mutatkoztak be, illetve kínálták termékeiket, de a Velencei-tó térsége mellett érkeztek résztvevők ételspecialitásaikkal Erdélyből és Újvidékről is. A polgármester és négyfős csapata a fesztiválon felállított sátorban mutatta be a látogatóknak mindazt, amit a Velencei-tóról és a tókörnyéki településekről érdemes tudni.

A program részeként családi sportvetélkedőket rendeztek, helyi és térségi kulturális egyesületek léptek fel a színpadon, a rendezvény pedig koncerttel zárult.

Forrás: Velencei-tó Térségfejlesztő Egyesület, www.v-to.info

Cikk megosztása