A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) által a Darányi Ignác Terv Új Magyarország Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága jóváhagyásával támogatott rendezvény első napján, a délelőtti plenáris előadásokon először Mezőszentgyörgyi Dávid tartott tájékoztatót az induló GAZDANet program kínálta lehetőségekről. A Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI) főigazgatójának előadásához fűzött, a 2012. szeptember 1-30. között igényelhető támogatás részleteiről és a részvétel feltételeiről feltett kérdések a program iránti élénk érdeklődést mutatták.

Ezt követően Várszegi Gábor, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) osztályvezetője az elektronikus ügyintézésről és az azt segítő technikai fejlesztésekről tartott ismertetést. A tájékoztató során a NÉBIH Agrárkörnyezet-védelmi és Koordinációs Osztályának feje felhívta a figyelmet az ügyintézés során ejtett gyakori hibákra és a különös gondosságot igénylő pontokra. A résztvevők az Agrárgazdasági Kutatóintézet által kifejlesztett támogatás kalkulátor használatával is megismerkedhettek: Pesti Csaba, az intézet vállalkozáselemzési osztályvezető-helyettese előadása során a gyakorlatban is bemutatta, hogyan számíthatók és tervezhetők a Közös Agrárpolitika 2013 után nyújtott támogatásai. Tomor Tamás, a Károly Róbert Főiskola főiskolai docensének a termőhely-specifikus térinformatikai e-szaktanácsadási rendszerről szóló ismertetését követően Birkás Márta tartott figyelemfelkeltő előadást a klímaváltozás káros hatásairól. A Szent István Egyetem tanszékvezetője bemutatta az aszályos időjárási körülmények közt végzett termelési technológia jelentőségét a talaj vízmegtartó képességének segítésében. Pekár István, a Szent István Egyetem médiastúdiójának vezetője a média vidékfejlesztésben játszott szerepét járta körbe, majd az egész életen át tartó tanulási program jegyében ismertetett ECOVOC projektet és a HOPPNET hálózatot mutatta be Csapó Beatrix, a projekt adminisztrációs koordinátora. A délelőtti program zárásaként Michal Demes, az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) munkatársa saját információs hálózataikról, azok elérhetőségeiről és használatáról tájékoztatta a megjelenteket.

Délután három szekcióban folytak tovább az előadások, amelyeken a résztvevők vidékfejlesztési, térségi együttműködés, agrárüzleti megoldások és elektronikus agrármédia témaköröket érintő tájékoztatókat hallgathattak. A prezentációkat követően az érdeklődők Babatvölgyben ismerkedtek meg a terület fejlesztésével, környezeti állapotának helyreállításával, a természeti értékek védelmével, a völgyben zajló programokkal és kutatásokkal, valamint a völgy kínálta szabadidős és kulturális tevékenységekkel.

Végül a konferencia második napján a résztvevők az agrárüzleti témakör további előadásain és gyakorlati bemutatók segítségével tájékozódtak a 3RPsystem, az agromAX rendszer és a Gazdálkodási Napló program részleteiről és használatáról.

Forrás: NAKVI

Cikk megosztása