Hazánkban még szokatlan, a külföldi borvidékeken azonban már kedvelt módon hívja fel a figyelmet a helyi értékekre egy nonprofit kft. Szekszárdon. Tolna megye székhelyének északi kapujába, az 56-os főút bevezető szakaszán lévő körforgalomba 300 szőlőtőkét ültettek, hirdetve minden arra járó autósnak a vidék egyik legfőbb erényét, a borkultúrát.

Csillag Péter, a cég ügyvezetője az eseménynek szentelt sajtótájékoztatón elmondta, hogy sokrétű tevékenységükkel az emberek gondolkodásmódját szeretnék alakítani, ráirányítva a figyelmet a helyi értékekre. A sajtótájékoztatón ott volt Bodri István, a Hegyközség Szekszárd elnöke is, aki szerint akár egy diplomata szüret helyszíne is lehetne az ültetvény, erősítve a szekszárdi borvidék marketingjét. Kővári László, a képviselő-testület gazdasági és pénzügyi bizottságának elnöke örömét fejezte ki, látva a civil kezdeményezést.

A körforgalmat díszítő tőkék egy palatincai telephelyről származnak. Az ültetvény egyik fele fehér Bianca, a másik pedig kék Regent fajta. A megvalósításhoz – amelynek a Magyar Közút Zrt. Tolna Megyei Igazgatósága sem szabott gátat – pályázati támogatást nyert a társaság.

Forrás: Sárköz-Dunavölgye-Siómente Egyesület, Tolnai Népújság

Cikk megosztása